Félév után hazatértek Koszovóból a magyar katonák
A győri Pálffy Miklós Laktanyában köszöntötték a Magyar Honvédség KFOR 32. váltásának katonáit, akik féléves koszovói békefenntartó szolgálatukat teljesítették a NATO által vezetett misszióban.
A győri Pálffy Miklós Laktanyában köszöntötték a Magyar Honvédség KFOR 32. váltásának katonáit, akik féléves koszovói békefenntartó szolgálatukat teljesítették a NATO által vezetett misszióban.
Ünnepélyes keretek között, szeptember 30-án tettek esküt azok a katonák, akik sikeresen teljesítették az „Embert a vasra 3” toborzókampány keretében indított alapkiképzést.
A hajtómű meghibásodása miatt kényszerleszállást hajtott végre Pápa közelében a Magyar Honvédség Kiss József 86. Helikopterdandár egyik forgószárnyasa.
A Honvédelmi Minisztérium közleménye szerint augusztus 5-én elhunyt egy magyar főtörzsőrmester, aki az EUFOR békefenntartó misszióban, Szarajevóban teljesített szolgálatot. Augusztus 7-én, Sirok és Kékestető között végrehajtott menetgyakorlat során a Magyar Honvédség egyik 29 éves szakaszvezetője rosszul lett, az életét már nem tudták megmenteni.
A Magyar Honvédség lőgyakorlatot tart augusztusban a győrszentiváni katonai lőtéren.
Tavasszal Győrben jelentette be a honvédelmi miniszter, hogy a szaktárca és a Magyar Honvédség elindította az „Embert a vasra!, 3. kampányát.
Összesen már 106 Gidrán harcjármű van szolgálatban a Magyar Honvédségnél.
Az MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred tájékoztatása szerint alakulatuk technikai eszközöket csoportosít át június 16-án 17 és 20 óra között.
Tisztelettel és mély fájdalommal búcsúzik a Magyar Honvédség egykori parancsnokától, Lőrincz Kálmán vezérezredestől, aki életének 87. évében örökre letette a fegyvert. A rendszerváltás utáni honvédség emblematikus alakjának öröksége, embersége, parancsnoki tartása tovább él a bajtársak, tanítványok, katonák és az egész nemzet emlékezetében.
Új lendületet vett a Magyarországgal szembeni lejárató kampány Ukrajnában, amely azóta zajlik, hogy kitört a háború, s hazánk világossá tette, hogy nem küld fegyvereket és pénzt, illetve nem számolja fel az energetikai együttműködést Oroszországgal - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.