Letartóztatásba kerülhet a férfi, aki megölte a feleségét
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki több késszúrással megölte a feleségét Győrben.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki több késszúrással megölte a feleségét Győrben.
Rendőrök ébresztettek, majd vettek őrizetbe két kamaszt, akik marihuánát és amfetamint árultak otthonaikból. Az elkövetők által eddig eladott kábítószer feketepiaci értéke mintegy 3 millió forint.
Elrendelte a Budai Központi Kerületi Bíróság annak a fiatal férfinak a letartóztatását, aki "megrendelte" a miniszterelnök megölését - közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel. Az egy hónapos kényszerintézkedést az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben (IMEI) kell végrehajtani.
A gönyűi dupla késelés – amelyben egy 13 éves kamaszfiú az édesanyjára és a nagymamájára támadt augusztus 3-án éjszaka – érthető módon nem hagyja nyugodni a közvéleményt. Megannyi kérdés felmerül: aggódás a sajátjainkért, gondolatok, hogy vajon mi észrevettük volna a jeleket. Voltak egyáltalán jelek? A találgatások helyett az ország egyik legjobb kriminál- és igazságügyi pszichológusát, túsztárgyalóját, Kitanics Márkot kérdeztük.
Az augusztus 4-én nyilvánosságra került hír szerint egy 13 éves kamaszfiú az előző éjszaka közepén támadt késsel az anyjára és a nagyanyjára. Szerencsére megölni nem tudta a rokonokat, és a rendőrséget is ő értesítette. Az eset még nagyon friss, így érthetően a szakemberek is óvatosak. Egy mentálhigiénés szakember – bár neve elhallgatását kérte – néhány gondolatot megosztott velünk.
Az ügyészség vádat emelt egy 36 éves férfi ellen, aki 2024 szeptemberében szikével rabolt ki egy dohányboltot.
Sajtótájékoztatón számoltak be a rendőrök arról az eredményes, április 4-én lezajlott akcióról, amelynek keretében jelentős mennyiségű kábítószert, fegyvereket, készpénzt és egyéb tárgyakat is lefoglaltak. Az eljárás során három embert letartóztattak, ők súlyos büntetésre számíthatnak.
Törékeny, fiatal nőt vezettek be a Győri Járásbíróság épületébe kedden délelőtt. A 19 éves nő letartóztatásáról döntöttek: ő a gyanúsítottja a hétvégi, mosonmagyaróvári, több ember ellen elkövetett késelésnek.
Börtönről büntetőfelügyeletre változtatták Váczi Attila, a Győri Rendőrkapitányság volt vezetőjének büntetési fokozatát.
A Kecskeméti Járásbíróság elrendelte a Kiskunmajsa közelében halálos balesetet okozó pakisztáni embercsempész letartóztatását, a férfi Kiskunmajsa közelében a rendőrök elől menekülve a járművével árokba csapódott; a balesetben ketten életüket vesztették, öten megsérültek.