Közösen az orvostudomány fejlődéséért
Az MIT Catalyst Europe egy egészségügyi kutatási projektek támogatására irányuló, egyedülálló képzési program, ami egy különleges módszertan is egyben.
Az MIT Catalyst Europe egy egészségügyi kutatási projektek támogatására irányuló, egyedülálló képzési program, ami egy különleges módszertan is egyben.
A Széchenyi István Egyetem tejkutató intézetének és szakképzési központjának ad otthont a jövőben a volt tejkísérleti állomás, amelynek jelképes kulcsátadása az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar szeptember 8-i tanévnyitójának kiemelkedő pillanata volt. Az eseményt dr. Szalka Évának, a több mint kétszáz éves múltra visszatekintő mosonmagyaróvári agrárképzés nemrégiben leköszönt első női dékánjának búcsúztatása, valamint a díszdiplomások köszöntése és az elsőévesek eskütétele tette még ünnepibbé.
Augusztus 25-e és 27-e között az Aranypart II. melletti tisztáson felállított pályán felzúgnak a versenypilóták által vezérelt drónok. Városunk szolgál otthonául ugyanis a Drone Racing World Cup Hungary 2023-as versenyének, melyet a győri campus, a tatabányai Edutus Egyetemmel szervez, a Cloud for Intelligent Airplace Zrt., valamint a Magyar Drón és Multirotoros Egyesület szakmai közreműködésével. A futam a Magyar Bajnokság záró futama is egyben.
Megállapodást írtak alá a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet, a Széchenyi István Egyetem, valamint a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány vezetői július 12-én Győrben. A dokumentum értelmében a felek a jövőben együttműködnek minden olyan egészségtechnológiai fejlesztésben, amelyekben közös innovációs lehetőséget látnak.
Június 5-én, hétfőn, a Bezerédj-kastély Művelődési Házban mutatták be dr. Laczkovits-Takács Tímea önkormányzati képviselő és Bősze Levente Ménfőcsanak és Gyirmót városrész közösségei című monográfiáját.
A kontinens legnevesebb egyetemeit megelőzve az első helyen végzett a győri Széchenyi István Egyetem elektromos járművet fejlesztő hallgatói csapata, a SZEnergy Team Európa legnagyobb energiahatékonysági versenyén önvezető és városi kisautó kategóriában, az utóbbiban ráadásul saját tavalyi világcsúcsát megdöntve. Az eredmény egyszerre mutatja a győri intézményben folyó gyakorlatorientált képzések és a tehetséggondozás magas színvonalát.
Képzési és kutatás-fejlesztési területekre egyaránt kiterjed az az együttműködési megállapodás, amelyet a győri Széchenyi István Egyetem és a Miniszterelnöki Kabinetiroda Polgári Nemzetbiztonsági Szolgálatokat Felügyelő Államtitkársága kötött egymással május 19-én.
A mobilitás és a design legújabb trendjei álltak annak az exkluzív szakmai programnak a fókuszában, amelyet a Magyar–Német Ifjúságért Egyesület (Deutsch-Ungarisches Jugendwerk) által meghívott egyetemistáknak szervezett a győri Széchenyi István Egyetem. A rendezvény célja a két ország közötti kapcsolatok szorosabbra fűzése volt.
A világ egyik legrangosabb ösztöndíja, a Fulbright segítségével Amerikában, két másik nívós ösztöndíjnak köszönhetően Szlovákiában és Olaszországban kutatott dr. Lendvai László, a győri Széchenyi István Egyetem oktatója.
A pápalátogatás előtt, április végén mutatták be Budapesten dr. Nemes Gábor, a Győri Egyházmegyei Gyűjteményi Központ intézményvezetőjének, a Fraknói Kutatócsoport tudományos főmunkatársának új kötetét, melynek anyagát a vatikáni levéltári kutatásai ihlették. A szerzővel beszélgettünk.