Címke: környezetvédelem
Hirdetés
Győr+ 2023.03.08.

Bábelőadás és a Roots & Shoots

Anna és Berci ismét teleportált. A két jóbarát a budapesti Sashegyre látogatott, hiszen korábban már dr. Jane Goodall, a nagyszerű angol tudós is járt a helyszínen. Vendégük Kádár András volt, de a műsorban egy izgalmas, környezetvédelmi bábelőadásról is szó esett.

J. Kovács andrea 2023.03.06.

A legjobb energia, amit nem használunk el

A klímavédelemről tartottak szakmai találkozót a vármegyeházán. A rendezvényen emléklapot vehetett át Écs, Győrsövényháza, Kunsziget és Sopronhorpács polgármestere, mert az általuk vezetett településeken különösen sokat tettek az energiatakarékosságért és az élhetőbb környezetért.

Szerző és fotó: Németh Boglárka 2023.03.05.

Tavaszi gardróbcsere az Ökosikken

A győriek minden évszakban igyekeznek környezetbarát módon kapcsolódni a divatiparhoz. A Muszáj Természetvédelmi Koordinációs Egyesület ezért a belvárosi kávézókkal összefogva minden évszakban igyekszik megszervezni az Ökosikk nevű eseményt. A rendezvény célja, hogy a résztvevők úgy frissíthessék fel gardróbjukat, hogy közben jól is érezzék magukat, ráadásul a "zöld vásárral" még a környezetükért is tesznek.

Mireider Máté 2023.03.05.

Sikeres első héten van túl a győri e-roller

Február 22-én indult az elektromos roller-kölcsönzési rendszer Győrben. A kezdeti időszak nagyon sikeres, egyre több a parkolópont és a rollerek száma is növekszik. Hamarosan több városrészt is bevonhatnak ebbe az új, gyors, és egyszerű közlekedési rendszerbe, de annak megfelelő működéséhez a lakosság segítsége is szükséges.

J. Kovács Andrea 2023.02.27.

Ökosikk a belvárosban

Sokan nem is sejtik, hogy a ruhaipar az egyik legkörnyezetszennyezőbb iparág a világon. Herman Etelkával, a Környezetvédelmi Osztály vezetőjével jártuk körül a témát.

J. Kovács Andrea 2023.02.19.

Nem bántja a szemét a sok szemét?

A régi kérdés sajnos most is aktuális, ma is probléma a hulladékok nem megfelelő elhelyezése. A győri önkormányzatnak nagy kihívást jelent a zugszemét felszámolása – közölte Herman Etelka, a Környezetvédelmi Osztály vezetője.

Győr+ 2023.02.02.

Győrbe is megérkezett a kreatív giga-gyűjtőpont

A Széchenyi István Egyetem és a HybridCycle csapatának legújabb akciója a hulladékgyűjtés mellett az ismeretterjesztést is célozza. A gyűjtőpont kreatív felületein gyakorlati ötleteket olvashatunk a fenntartható(bb) életvitel kivitelezéséhez.

Szerző és fotó: Ficsór Dávid 2023.01.31.

Madáretetőket kaptak a győri óvodák

Intézményenként két madáretetőt és 5 kilogramm eleséget kaptak a győri óvodák az önkormányzat környezetvédelmi bizottságától.

Hirdetés