Hamvazószerdával megkezdődik a húsvéti előkészületi idő, a nagyböjt
A húsvétra felkészítő negyvennapos böjt hamvazószerdán veszi kezdetét, amely idén március 5-ére esik.
A húsvétra felkészítő negyvennapos böjt hamvazószerdán veszi kezdetét, amely idén március 5-ére esik.
Továbbra is kritikus a kétoldali tüdőgyulladással a római Gemelli-klinikán kezelt Ferenc pápa állapota, bár szombat este óta nem lépett fel újabb légzési roham - ismertette vasárnap este a Szentszék sajtóirodája.
Ferenc pápa az előző héthez hasonlóan most vasárnap sem fogja személyesen elmondani az Úrangyala-imádságot - közölte a Szentszék szombaton.
Dr. Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem nagykancellárja, a Szent István által 1001-ben alapított Győri Egyházmegye 78. püspöke a napokban ünnepelte püspökké szentelése 25. évfordulóját.
Jövő vasárnap, január 19-én kezdődik az ökumenikus imahét a keresztények egységéért. Az országos nyitó istentiszteletet 18 órától tartják Budapesten, a Deák téri evangélikus templomban, ahol szentbeszédet mond Erdő Péter bíboros, igét hirdet Steinbach József református püspök.
Karácsony idején naponta több mint százezren mozogtak a Szent Péter téren és környékén Lamberto Giannini római prefektus adatai szerint, aki biztonsági kihívásnak nevezte a szenteste megkezdődött jubileumi szentévet. A szuvenírárusok idegenforgalmi kihívásról beszéltek az MTI tudósítójának.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) döntése értelmében december 3-tól dr. Németh Gábor az MKPK Titkársága eddigi irodaigazgatója lett az MKPK titkára. Az ő helyére irodaigazgatónak 2025. január 1-től dr. Czapkó Mihályt választotta a testület.
Zsódi Viktor SchP, a Piarista Rend Magyar Tartományának vezetője értesítette a Magyar Kurír szerkesztőségét, hogy életének 92. évében, szeptember 26-án dálután Jelenits István piarista szerzetes visszaadta lelkét Teremtőjének. Az alábbiakban a rendtartomány közleményét adjuk közre.
Gyirmót Szolgálatáért elismerést vehetett át Gerencsér Károly, a városrész kántora, a helyi közösség egyik aktív és megbecsült tagja.
A katolikus hitvilágban főünnepnek számító, az eucharisztia tiszteletét hirdető szentmisét tartottak a győri Szentlélek Templomban.