Elsőre második
Szombaton rendezték meg Salgótarjánban az önkéntes mentőszervezetek első országos szakmai vetélkedőjét. A versenyen negyvenöt szervezet képviseletében mintegy kétszázharmincan vettek részt.
Szombaton rendezték meg Salgótarjánban az önkéntes mentőszervezetek első országos szakmai vetélkedőjét. A versenyen negyvenöt szervezet képviseletében mintegy kétszázharmincan vettek részt.
Teljes terjedelmében égett egy körülbelül negyven négyzetméter alapterületű melléképület vasárnap délután a mosonmagyaróvári Major Pál utcában.
A baleset a főút Győr és Gönyű közötti szakaszán történt.
Kigyulladt egy személyautó Halásziban, a Béke soron szombat este.
Húsz csapat közel háromszáz versenyzővel mérte össze erejét és tudását október 3-án a Kaposvár Aréna Sportközpontban, a BM OKF idei Országos Atlétikai Bajnokságán, amelynek immár tizedik alkalommal volt házigazdája a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Tűz volt csütörtök délután egy kétszintes csarnoképület második emeletén Győrzámolyon, a Központi majorban.
Baleset történt csütörtök reggel Győrben, a Nyár utca és a Liget utca sarkán.
Még mindig nem késő elvégeztetni a szezon megkezdéséhez elengedhetetlenül szükséges karbantartási munkálatokat a tüzelő-fűtő berendezések esetében.
Hétfőn kora délután erős szél érte el Győr-Moson-Sopron megyét.
Szeptember végén tartották a 25. Mentőkutya Világbajnokságot a franciaországi Villejust-ben. Romkutatás versenyszámban a Pannon Kutyás Kutató-Mentő Csapat tagja, Belényi Beatrix és 6 éves malinois kutyája, Zen lett a győztes.