„Szép Tündérország támad föl szívemben”
Juhász Gyula versével köszöntötte a győrieket Hűvösvölgyi Ildikó a Mindenki karácsonyán vasárnap délután.
Juhász Gyula versével köszöntötte a győrieket Hűvösvölgyi Ildikó a Mindenki karácsonyán vasárnap délután.
A harmadik gyertyát gyújtjuk meg ma az adventi koszorúkon, s már alig kell párat aludni karácsonyig. December 18-án 15 óráig még szavazhattok, ki nyerje az adventi koszorú szépségversenyünket.
2019. december közepén immár 22. éve rendezte meg ma már hagyományos Adventi hangversenyét a Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola.
Az ünnepek közeledtével egyre aktuálisabb feladat a karácsonyfa beszerzése. A Győr-Szol Zrt. piacterein december 10-én kezdődött a fenyőárusítás. A kereskedés december 24-ig tart. Az értékesíteni szándékozók nagyrészt Zala, emellett Veszprém és Győr-Moson-Sopron megyéből érkeztek.
A csíksomlyói Csibész Alapítvány neveltjeiből verbuválódott Árvácska együttes mutat be adventi pásztorjátékot december 14-én 15.30-tól a Széchenyi téren.
Indul az év legforgalmasabb időszaka az üzletekben, a legnagyobb rohamra december 20-23-a között számítanak az MTI által megkérdezett áruházláncok.
A tél több szempontból is stresszesebb évszak lehet a gyerekes családoknak: a nagy mozgásigényű gyerekeknek korlátozottabbak a lehetőségei, nehezebb elindulni otthonról, valamint az ünnepi készülődés is átcsaphat határidős szorongásba. Mit tehetünk egy stresszmentes karácsonyért? – többek között erről beszélgettünk Vörös Zsófiával, a Gézengúz Alapítvány Győri Intézetének pszichológusával.
Közel 150 csomagot állított össze a győri polgármesteri hivatal, amelyekben a munkatársak által felajánlott adományok találhatók.
Az adventi rohanásban sokszor elfelejtjük, hogy miről szól a karácsony, a szeretet ünnepe. A családi együttlét meghitt, vidám pillanatairól, az örömről, a vidámságról, amikor mindenki az ünnepre készülődik. Mindenki részt vesz a karácsonyfa díszítésben, az ünnepi étel elkészítésben és az esti közös ünneplésben. Ha a családban demenciával élő is van, állapotától függően ő bevonható az ünnepi készülődésbe.
Rengetegen küldtétek be nekünk koszorúitokat az adventi koszorú szépségversenyre, csütörtöktől pedig már szavazhattok is a kedvencetekre a Győr+ Facebook-oldalán. A Győr+ Média szerkesztőségében mi is kiválasztjuk a kedvenc koszorúnkat, amit különdíjjal jutalmazunk majd.