Káprázatos mesevilág – jégrevü a Dunakapu téren
Pénteken felgyúltak az ünnepi fények a belvárosban, kezdetét vette az adventi programsorozat Győrben. A megnyitón csodálatos jégrevü kápráztatta el a közönséget a Dunakapu téren.
Pénteken felgyúltak az ünnepi fények a belvárosban, kezdetét vette az adventi programsorozat Győrben. A megnyitón csodálatos jégrevü kápráztatta el a közönséget a Dunakapu téren.
A napokban második alkalommal rendezték meg a Széchenyi István Egyetem jeges élménynapját, a FroSZEn-t. A nagy népszerűségnek örvendő programon több mint ötszáz hallgató húzott korcsolyát, és ismerkedett a téli sportokkal.
Idén január 20-án, szombaton került sor a népszerű Jégpályák Éjszakájára. Az eseményt immár hagyományosan a Magyar Jégkorong Szövetség rendezte, amelyhez most is kiemelt vidéki helyszínként csatlakozott az UNI Győr ETO Hockey Club.
Az elmúlt időszakban többször volt tartósan fagypont alatt a hőmérséklet, így városi állóvizeken megindult a jegesedés. A hét közepén ugyan némileg enyhült az idő, ám ez csak még kiszámíthatatlanabbá tette jeges felületeket. A hideg idő az előrejelzések szerint visszatér, ám a természetes vizeken esetleg kialakuló jégre továbbra is tilos és veszélyes rámenni - figyelmeztet közleményében a Győr-Szol Zrt.
Ahogy megszoktuk, a város szívében, a Belvárosban található az adventi vásár, ahol mindenki megtalálhatja a számára legkedvesebb programot, a legfinomabb forralt bort, vagy teát, a remek falatokat és a karácsonyi ajándékokat is beszerezhetjük. Ezen a hétvégén is mindenkit sok szeretettel vár a győri advent!
A győriek legnagyobb örömére idén ismét lesz jégpálya a Dunakapu téren a karácsonyi szezonban. A szervezők szerettek volna dobni a korizás élményén, ezért december 1-től minden héten ismert DJ-k szórakoztatják majd a sportolni, bulizni vágyókat.
A hírt a Győri Művészeti és Fesztiválközpont tette közzé Facebookon.
Rekordlétszámú látogatót fogadott a Győri Jégsport Központ.
Hetedik alkalommal rendezte meg a Magyar Jégkorong Szövetség az Allianz Jégpályák Éjszakája elnevezésű programot, melynek lényege, hogy az ország legtöbb városában késő estig vagy akár éjszakába nyúlóan lehetett a jégpályákon korcsolyázni január 7-én, szombaton.
A Magyar Jégkorong Szövetség 2016 óta szervezi meg a Jégpályák Éjszakáját. A nagyszabású rendezvényen mindenki korcsolyát húzhat.