Célkeresztben az online és „romantikus” csalások
Az idősekkel szemben elkövetett bűncselekmények megelőzése volt a téma az EESZI Semmelweis utcai nyugdíjasklubjában, ahol nagy érdeklődéssel fogadták a rendőrség munkatársait.
Az idősekkel szemben elkövetett bűncselekmények megelőzése volt a téma az EESZI Semmelweis utcai nyugdíjasklubjában, ahol nagy érdeklődéssel fogadták a rendőrség munkatársait.
Győr-Moson-Sopron Vármegyében a jövő héten kezdik el – kizárólag a Magyar Posta útján – kiküldeni a 80 év feletti szépkorúaknak az ingyenes gondosórákat. Fontos, hogy mindenki elfogadja, hiszen viselőjének biztonságérzetet ad, a hozzátartozóknak pedig megnyugvást. Ezzel kapcsolatban tartottak sajtótájékoztatót Győrben.
A Győri Járási Ügyészség vádat emelt négy, egymással rokonságban álló személlyel szemben, akik különféle jogcímeken 14.5 millió forinttal károsítottak meg egy idős hölgyet.
Eltelt egy újabb hónap, ismét jelentkezett a DIÓ, azaz a Demencia Információs Órák című magazinunk a Győr+ Rádióban. Hiánypótló műsorunk központi témája a demencia, az egyik legtöbbet emlegetett betegség, mely az orvostudomány mai állása szerint nem visszafordítható, azonban a leépülési folyamat lassítható. Az április műsor fő témája az "Idősügy és jogvédelem" volt, az alap-, a beteg-, és a szociális jogokról hasznos és fontos információk hangzottak el.
Mit ér az ember, ha nyugdíjas? – az idősekkel kapcsolatos előítéletek és hátrányos megkülönböztetések témakörét járták körbe a győri Alzheimer Café áprilisi találkozóján.
Fergeteges mulatsággal, igazi karneváli hangulattal búcsúztatták a farsangot az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény nyugdíjas klubjai a Bridge-ben. A győri egyetemisták szórakozóhelye húshagyó kedd délutánján az idősebb korosztály jókedvétől volt hangos.
Az év elejétől újraindult a vidéki otthonfelújítási program. A népszerű támogatási lehetőség azonban január elsejétől már nem csak a 25 év alatti, gyermeket nevelők számára elérhető, hanem időseknek is. Erről a Fidesz-KDNP győri frakcióvezetője beszélt Híradónknak.
Januártól a kormányablakokban is elindul a regisztrációs lehetőség a Gondosóra-programra - jelentette be Navracsics Tibor.
A novemberi Szenior Szalonban a győri nyugdíjas klubok játékos kedvű tagjaival tölthettünk egy tök jó napot a Kálóczy téren. A legfrissebb adás már visszanézhető itt!
Idős asszonyokat loptak meg bűnözők a napokban Győrben, akiket a sértettek gyanútlanul lakásukba engedtek.