
Fergeteges mulatsággal, igazi karneváli hangulattal búcsúztatták a farsangot az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény nyugdíjas klubjai a Bridge-ben. A győri egyetemisták szórakozóhelye húshagyó kedd délutánján az idősebb korosztály jókedvétől volt hangos.
Az eseményen részt vett dr. Fekete Dávid képviselő, aki köszöntőjében úgy fogalmazott: „Mi egy olyan csodálatos városban élünk, amit eleink generációról generációra építettek fel és hagyományoztak át. Minden generáció akkor tud igazán hálás lenni, ha megbecsüli az elődei munkáját, azt az erőfeszítést, amit ők tettek a városért, és abból tanul. Győrben jó élni, tanulni, munkát vállalni és szépkorúnak is jó lenni, mert igyekszünk olyan ellátórendszert működtetni és olyan lehetőségeket nyújtani, ami megelégedettségükre szolgálhat.”

Köszöntötte a megjelenteket Kányai Róbert, az EESZI igazgatója is.

A műsor a Répce utcai klub előadásával kezdődött, akik zenés produkciójukban Ludas Matyi történetét elevenítették fel. Ezt követte a jelmezverseny. „Jó érzés látni és tapasztalni, hogy az idősekben ennyire megvan még a játékosság, hiszen a tizenkét klubból több mint negyvenen öltöttek magukra jelmezt” – mondta Némethy Veronika, az EESZI Nappali Ellátások vezetője.

A zsűri előtt sorban vonultak fel a maskarások. Volt köztük madárijesztő, méhecske, katicabogár, virág, tavasztündér, olasz dáma, cipész, takarítónő, konyhás néni paradicsomlevessel, jósnő, ördög, boszorkány, katona és indián lány. A jelmezesek többsége rövid műsorral is készült, amit a jelenlévők lelkes tapssal jutalmaztak. A zsűri végül a tavasztündért, illetve a paradicsomleveses konyhás nénit találta a legjobbnak.
A vidám összejövetelről természetesen nem hiányzott a farsangi fánk és a pogácsa sem. A délután Bogdán Eszter énekes műsorával folytatódott.






















































Galéria: Ács Tamás