Szürke, párás idő uralja a szombatot Győr térségében
Szombaton borongós, szürke, többfelé tartósan párás, ködös időre számíthatunk a térségben, napsütésre csak az Alpokalja legmagasabb hegycsúcsain van kilátás.
Szombaton borongós, szürke, többfelé tartósan párás, ködös időre számíthatunk a térségben, napsütésre csak az Alpokalja legmagasabb hegycsúcsain van kilátás.
A péntek túlnyomórészt szürke, nyirkos időt hoz. Hajnalban és reggel egyes tájakon ónos szitálás nehezítheti a közlekedést.
10 év telt el a Párizsi Klímaegyezmény elfogadása óta. Egy nemrég publikált nemzetközi összefoglaló alapján a Föld rendszereinek több mint kétharmada ma már kritikus állapotban van, miközben 2024 a történelem legmelegebb éve lett.
Bár a nap elején még borongós, ködös idő határozza meg az ország nagy részét, délutánra több helyen is kiderülhet az ég csütörtökön.
Szerdán is párás, ködös idővel indul a nap, de napközben is szürke időben lesz részünk. Legfeljebb kisebb körzetekben vékonyodhat el a felhőzet, bújhat elő a nap.
"Ki korán kel aranyat lel"- tartja a mondás.Számos népszokás és hagyomány kötődik többek között az időjárás jóslásához is. A múltban nem rendkívül érzékeny eszközökkel, hanem a természet jelzéseivel tájékozódtak őseink: hogy mikorra várhatnak esőt vagy éppen szeles, száraz időt.
Párás, többfelé ködös lesz a reggel, majd napközben hosszabb-rövidebb időszakokra előbújhat a nap.
A hét első munkanapja kissé borongósan indul, de a hőmérséklet inkább a késő őszi időjárásra emlékeztet majd.Többfelé előfordul eső, gyenge eső a térségben.
Ma egy kis napsütésben is lehet részünk, így javasoljuk, hogy akik tehetik, iktassanak be egy kiadós sétát a jó levegőn!
A Mikulás már évek óta a garázsban tartja a szánt, s ezen a szokásán idén sem kell változtatnia. Kifejezetten ronda időre van kilátás december 6-án, de ez senkinek ne szegje kedvét!