Iskolakezdést támogató akciót szervez a karitász
A Katolikus Karitász iskolakezdést támogató akcióját a Győri Egyházmegyei Karitász saját területén célzott tanszer-gyűjtéssel egészíti ki.
A Katolikus Karitász iskolakezdést támogató akcióját a Győri Egyházmegyei Karitász saját területén célzott tanszer-gyűjtéssel egészíti ki.
A Győrben élő négygyermekes Lőrincz família képviselte a magyar családokat Ferenc pápa Kossuth téri szentmiséjén.
Ferenc pápa ma rászorulókkal, menekültekkel és a karitatív szervezetek munkatársaival és önkénteseivel találkozott a budapesti Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban. Szent Péter utódát Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök, a Katolikus Karitász igazgatója köszöntötte. Alig egy órával az eseményt követően a Győri Egyházmegyéből érkezett zarándokokat kérdeztünk a Szentatyával való találkozóról.
Az elmúlt időszak és a jövő félév szakmai feladatait tekintette át közösen a Győri Egyházmegyei Karitász önkéntes csoportvezetői közössége, akik április 15-én szombaton személyes találkozón vettek részt a szervezet győri központjában.
Idén immár tizenharmadik éve valósult meg az Együtt a babákért Pelenka-program a dm Magyarország és a Katolikus Karitász összefogásában, hogy nehéz sorsú, egyedülálló kismamák gyermekeit támogathassák pelenkával. A Győri Egyházmegyei Karitász a kezdetektől részt vesz a segélyakció lebonyolításában, idén 39 családot segítettek fél évre elegendő pelenkamennyiséggel.
Csaknem 6 tonnányi tartós élelmiszert gyűjtöttek március 12-19-e között az idei Tartós szeretet akció keretében a Győri Egyházmegyében. A Katolikus Karitász által meghirdetett nagyböjti adakozás során összegyűlt adományokat még húsvét előtt átadják a Győri Egyházmegyei Karitász önkéntesei és munkatársai az arra rászorulóknak.
Kisgyermekek népesítették be a Győri Egyházmegyei Karitász központját csütörtök délelőtt, ahol szüleik pelenkacsomagokat vehettek át az „Együtt a babákért” elnevezésű program részeként. A dm Magyarországgal közös akció már egy évtizede jelent segítséget a nehéz körülmények között élő családoknak.
Tavaly, február 24-én tört ki az orosz–ukrán háború. Napokon belül menekültáradat lepte el hazánkat. Győr átmeneti, illetve inkább csak közbenső úti cél volt a számukra. Dr. Pergel Elza alpolgármesterrel idéztük fel, mit tudott tenni az önkormányzat a hozzánk érkezőkért.
A Győri Egyházmegyei Karitász tavaly öt lakhatási nehézségekkel küzdő családnak segített rendbe tenni lakókörnyezetét. A „Szép Otthonok” program négy éve indult a Katolikus Karitásszal együttműködve - tájékoztatta portálunkat Paksa Balázs, a szervezet sajtóreferense.
Lőrincz Attilával, a Győri Egyházmegyei Karitász igazgatójával beszélgettünk.