Késsel adtak nyomatékot a követelésüknek
A két tizenéves egy hangfalat akart megszerezni, végül beérték egy fülhallgatóval.
A két tizenéves egy hangfalat akart megszerezni, végül beérték egy fülhallgatóval.
Történelmi ereklyénk a Káptalandomb 13. számú épületben, a Szent László Látogatóközpontban tekinthető meg.
Az Öt Templom Fesztivál harmadik napján, szombaton túrázhatunk, görögkatolikus szertatáson vehetünk részt és meghallgathatjuk Barabás Lőrinc koncertjét online.
Pénteken lezárult a 2019-2020-as fűtési időszak. Összesen 208 napot fűtött a szolgáltató, a fűtött napok átlaghőmérséklete pedig 7, 2 Celsius fok volt, ami kifejezetten enyhe időjárást jelentett.
Az elkövetkezendő egy hétben fokozatosan visszaköltözik az élet a győri sportlétesítményekbe. Szombaton nyit az Aqua Sportközpont, hétfőtől fogadja a sportolni vágyókat az Olimpiai Sportpark, szerdától pedig a Magyar Vilmos Uszoda is látogatható.
További enyhítéseket jelentette be Győr város önkormányzata. A holnaptól létszámkorlátozás nélkül látogathatók a győri piacok, viszont a jelenleg érvényes korosztályos idősávok megmaradnak, és továbbra is kötelező a maszk viselése.
Tartósélelmiszereket adományozott a Fidelitas győri csoportja a Család- és Gyermekjóléti Központ számára pénteken.
A győri járőrök a József Attila utcában intézkedtek. A nyomozók kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki egy orosházi férfit.
Még 2016-ban kezdtek bele egy átfogó rekonstrukcióba, ennek részeként most a főoltár szépül meg. Több mint 140 millió forintba kerül a fejlesztés, ehhez pedig a segítő szándékú hívek adományait is várják.
Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Győr-Szol Zrt-vel közösen ismét egynyári virág akciót hirdet meg a győri lakosok számára.