Táncház: Németh Dénes és zenekara a Rómer Házban
Április 19-én folytatódik a Kisalföld Kultúrájáért Egyesület táncházsorozata.
Április 19-én folytatódik a Kisalföld Kultúrájáért Egyesület táncházsorozata.
Győr amerikai bombázásának 80. évfordulójára emlékezve kerekasztal-beszélgetéssel rendeznek április 12-én a MCC Győri Képzési Központjában.
Kíváncsi szurikátacsapat és egy koronásdaru-pár is költözött a Xantus János Állatkertbe. Az új jövevények a hétvégén mutatkoztak be a közönségnek, és már most nagy kedvencek.
Az utasok a Helikon InterRégióval (19297) utazhatnak tovább. Győrig minden állomáson és megállóhelyen megáll.
A Széchenyi István Egyetem campusán rendezték az eddigi legnagyobb, leglátványosabb ingyenes autókiállítást. Tuningolt és veterán járműkülönlegességekkel rajtolt a Gépészeti Szakterületek Nemzetközi Hallgatói Konferenciája.
Összesen négy éven át ível az a projekt, amelyben Magyarország több mint 200 milliárd forintot fordít arra, hogy minden, a közoktatásban tanuló diák és az őket tanító pedagógusok laptopokhoz jussanak. A programot a koronavírus-járvány okozta nehézségekre válaszul indította a kormány az Európai Unióval közösen.
A húsvéti hosszú hétvégén többször is erős, időnként viharos szelet tapasztalhattunk Győrben. Ennek hatására a város területén több helyen szakadtak le a fákról nagyobb gallyak, ágak.
Dézsi doktor, miután felépített egy életeket mentő szívcentrumot, 2020-ban elismert szívgyógyász professzorként lett Győr polgármestere. Húsz pontban ismertette akkor a választási programját, amit az eltelt négy év alatt a Covid-19 világjárvány, az energiaválság és háborús infláció ellenére nemcsak végrehajtott, hanem alaposan túl is teljesített. Jó és eredményes úton járunk, ezért készen állok a folytatásra – nyilatkozta lapunknak.
Az ETO és a Gyirmót csapatáért is lehet szurkolni ma – az utóbbiak 16, a zöld-fehérek pedig 17 órakor végzik el a kezdőrúgást.
A Széchenyi István Egyetem Győri Innovációs Parkja a nemzetközi hallgatóknak is új lehetőségeket kínál. A fiatalok részt vehetnek az ipari partnerekkel történő együttműködésekben, kutatás-fejlesztési projektekben, ami hozzájárul szakmai fejlődésükhöz – derült ki azon a programon, amelyen a létesítményt mutatták be számukra.