Pedagógusokat és diákokat támogat a kormány

Mireider Máté Fotó: Marcali Gábor
2024.04.07. 17:00

Összesen négy éven át ível az a projekt, amelyben Magyarország több mint 200 milliárd forintot fordít arra, hogy minden, a közoktatásban tanuló diák és az őket tanító pedagógusok laptopokhoz jussanak. A programot a koronavírus-járvány okozta nehézségekre válaszul indította a kormány az Európai Unióval közösen.

A koronavírus-járvány következtében bevezetett, tantermen kívüli munkarend során megélt tapasztalatok mutattak rá arra, hogy a tanulók jelentős része azért nem tud megfelelő módon részt venni ebben a munkarendben, mert nem rendelkezik saját használatú eszközzel, vagy a már meglévő eszköze nem megfelelő (például nincs kamerája). Ezért döntött úgy a magyar kormány, hogy 2025 decemberéig minden 5–12. évfolyamos tanuló kap olyan számítógépet, aminek segítségével az oktatásban egyenlő esélyeket kaphatnak. A program hatalmas léptékét mutatja, hogy több mint 560 ezer diák és 55 ezer pedagógus juthat hozzá az eszközökhöz, ez több mint 200 milliárd forintos ráfordítást jelent.

Dr. Fekete Dávid, a Fidesz-KDNP győri frakcióvezetője kiemelte: napjainkban nagy a verseny a diákok figyelméért, ezért fontos lépést tartani a digitális iskolai tartalmak terén is. A laptopok biztosításával a kormány célja, hogy a magyar diákok készségszinten, a legkorszerűbb eszközökön legyenek képesek használni a legkorszerűbb digitális oktatási anyagokat. A kormány az eszközök biztosítása mellett sok digitális oktatási tartalmat is fejlesztett a Nemzeti Köznevelési Portálon (NKP), más néven: Okosportálon, ahol több mint 200 okostankönyvhöz férnek hozzá ingyenesen a diákok.                            

„A mindennapi életünknek része a digitalizáció, mindannyian magunkkal hordjuk az okostelefonunkat. Nagyon fontos az, hogy a kormány a gyermekeknek biztosítja ezt a lehetőséget, esélyegyenlőséget a tudás eléréséhez” – mutatott rá dr. Dézsi Csaba András, Győr polgármestere. A városban már több ezer iskolás kapott ilyen laptopokat.

Kapcsolódó témák: #Győr | #Győr+ Hetilap | #támogatás |