Helló világ! – Szerdai babák a győri kórházban
Mutatjuk a szerdán a győri kórházban világra jött csöppségek névsorát.
Mutatjuk a szerdán a győri kórházban világra jött csöppségek névsorát.
Tavaly szeptemberben felfedeztek egy üstököst, amely akár szabad szemmel is láthatóvá fényesedik áprilisban. Április elején érte el azt a fényességet, amikor már akár szabad szemmel is meg lehet pillantani, de április közepén már az üstökös csóvája is jól látható lesz akár egy egyszerű kézi távcsővel is – ígérik a Svábhegyi Csillagvizsgáló szakemberei.
Írásos emlékeink, irataink őrzői a levéltárak, melyek a megőrzésen túl nélkülözhetetlen forrásai a kutatásoknak, melyeket időről-időre közzétesznek.
Éles hangvételű bejegyzésben bírálta az ellenzéki oldalon belüli konfliktusokat Orbán Adrienn, aki a Demokratikus Koalíció színeiben indul a Győr-Moson-Sopron vármegye 02. számú egyéni választókerületében.
Sajtótájékoztatót tartott Boncsarovszky Péter a győri Fidesz frakcióvezető-helyettese Pintér Bence elmarasztalásának ügyében. A Pintér Bence által közzétett április 4-i közösségi médiás bejegyzés miatt a Nemzeti Választási Bizottság megállapította, hogy a városvezető megsértette a választási eljárásról szóló törvényt.
Súlyos közlekedési és büntetőjogi jogsértések miatt indult eljárás egy 50 éves bábolnai férfi ellen, akit a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság járőrei fogtak el.
A munkálatok több vonalat és járattípust is érintenek, így az utasoknak érdemes előre tájékozódniuk utazásuk megtervezése előtt.
Jótékonysági akcióba kezdett az ETO FC: a klub és a Turizmus Szívvel Alapítvány együttműködésében különleges relikvia került kalapács alá.
Két, személyi sérüléssel nem járó közlekedési baleset körülményeinek tisztázásához kér segítséget a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Győr az ország egyik legizgalmasabb ingatlanpiaci gócpontja, de mi mozgatja az árakat, és mi várható a következő hónapokban? Cikkünkből kiderül!