Honlapfejlesztésre és rendezvényre pályáznak
Idén is pályázik a Győr-Moson-Sopron Megyei Értéktár Bizottság hungarikum támogatásra.
Idén is pályázik a Győr-Moson-Sopron Megyei Értéktár Bizottság hungarikum támogatásra.
Májusban csökkent az átlagos napi hőmérséklet, ami azért meglepő, mert korábban, évekig, folyamatosan egyre melegebbet, magasabb Celsius-fokokat mérhettünk.
Az idei dinnyeszezon szokás szerint a sárgadinnyével kezdődik.
Az elmúlt hetek nedves, esős majd meleg időjárása igazán jót tett a természetnek. Az erdőkben és a mezőkön is megszaporodtak a különböző fajta gombák.
Egyedülálló járműipari tesztmérést végeznek június 24-e és 27-e között a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és partnerei, az M86-os gyorsforgalmi út, csornai elkerülő szakaszán.
Már évek óta hagyomány, hogy nyáron, kis gondozók veszik birtokba a győri Xantus János Állatkertet.
A legkisebbektől a felnőttekig, mindenki visszatérhetett a teniszpályára a GYAC sportolói közül, a legtöbben pedig már a versenyszezont is elkezdhetik a nyár közepén. A klub a hobbi teniszezőknek új pályafoglalási rendszert alakított ki.