Szent László Nap

Köszönet és emlékezés

Fotó: Marcali Gábor
Győr+
2020.06.27. 17:22

Dr. Dézsi Csaba András polgármester Szent László Nap alkalmából adta át a városi Szent László díjakat a díszközgyűlésen. Az ünnepség koszorúzással, püspöki szentmisével és a körmenettel folytatódott.

Most, száz évvel a trianoni döntés után is jól láthatóak nemzetünk összetartozásának építőkockái. A közös történelem, a közös kultúra, a közös emlékezet. A magyarság az, ami eggyé tesz minket határoktól függetlenül, és többek között Szent László szellemisége is” – fogalmazott beszédében Dr. Dézsi Csaba András. A polgármester elmondta, ajándék és egyben felelősség is az, amit Szent László hermájával kaptunk, hiszen győriként az ő öröksége mentén kell építkeznünk. A lovagkirályról elmondta, a nehéz időkben a megfutamodás helyett odaállt, és tette a dolgát. Tette azt, amit a szíve és az esze diktált, tartást adott a magyaroknak, felemelte a nemzetet. Komoly felelősséget és szép feladatot hagyott az utókorra.

Dr. Dézsi Csaba András

A polgármester köszönetet mondott a járványhelyzet alatt tanúsított helytállásért és egymás segítéséért a győrieknek. Végezetül elmondta, a Szent László Nap nem csak az emlékezésre ad méltó alkalmat, de arra is, hogy elismerjük azoknak a személyiségeknek a tevékenységét, akik a Szent László-i úton járva dolgoznak a városért, a közösségünkért. „Köszönöm mindenkinek, aki tudásával, szorgalmával, lelkesedésével gazdagítja ezt a várost, Szent László-i hittel és akarattal, mert nekünk, akik itt élünk, szívügyünk a nemzet, és szívügyünk Győr!”

Az ünnepi díszközgyűlésen Dr. Pergel Elza alpolgármester ismertette a határozatokat, a polgármester pedig átadta a Szent László-díjakat, amelyet Csordás Adrienn ápolási igazgató a vezetőként és ápolóként végzett magas színvonalú munkája, kimagasló oktatói és előadói tevékenysége, valamint a tudományos és a szakmai rendezvények szervezésében vállalt meghatározó szerepe elismeréseként vehetett át. A kitüntetett meghatottan mondott köszönetet családjának, tanárainak, minden munkatársának és valamennyi egészségügyi dolgozónak az ápolók évében.

Csordás Adrienn és dr. Pergel Elza alpolgármester

A díjat Dr. Kőrösi Tamás orvos igazgató a győri Kaáli Intézetben végzett, két évtizedes, több mint ötezer gyermek fogantatását segítő, kiemelkedően eredményes és magas színvonalú, Győr városának hírnevet szerző szakmai munkája, valamint színvonalas előadói és publikációs tevékenysége miatt kapta meg.

Dr. Kőrösi Tamás

Mint mondta, húsz évvel ezelőtt érkezett Győrbe a Pannonhalmi Bencés Gimnázium szellemiségével és húsz év egyetemi munka kötelességével ami a gyógyításból, tanításból és a tudományos munkából is áll. Hozzátette, hogy a több ezer újszülött megszülethetett az nem egyedül az ő érdeme, hanem elkötelezett munkatársaié is.

Pál Kálmán

Szent László-díjban részesült Pál Kálmán Ferenc fesztiváligazgató is a város művészeti és kulturális életét gazdagító, értékteremtő munkája, valamint a Karzat Színház és az Öt Templom Fesztivál létrehozásában és működtetésében kifejtett magas színvonalú tevékenysége elismeréseként. A díjazott visszatekintett az Öt Templom Fesztivál elmúlt 15 évére, és kiemelte, négy éve a legjobb 26 európai fesztivál közé került. Mint mondta, a jelenlegi járványhelyzetben a város vezetésének segítségével, talán Európában is egyedülállóan az eredeti helyszínen és tervek szerint tudott megvalósulni a fesztivál. A kitüntetésért nem csak a saját, de a fesztivál szervezői és valamennyi résztvevője nevében is köszönetet mondott.

Közös emlékek is előkerültek

Szabó Karolina Erzsébet nyugalmazott óvodavezető kiváló intézményvezetői, óvodapedagógusi és oktatói munkája, valamint Győr városának hírnevet szerző, magas színvonalú szalmafonó népművészeti tevékenysége elismeréseként vehette át a díjat. „Lassan hatvan éves múltam van a pedagógusi pályán, a szalmafonás pedig a szívügyem.” – mondta a díjazott, aki hozzátette, a hagyomány életben tartása érdekében tanítja a kicsiket, és nagyokat egyaránt, sőt még a polgármestert is.

Sík Frida és Németh Csaba

A díszközgyűlés ünnepi műsorában Sík Frida, a Győri Nemzeti Színház művésze és Németh Csaba, a Liszt Ferenc Zeneiskola tanára, a Győri Nemzeti Színház koncertmestere közreműködött.

Fotó: O. Jakócs Péter

A Szent László nap programjai a Káptalandombon folytatódtak, ahol 17:30-kor megkoszorúzták Szent László király szobrát, 18:00 órakor pedig szabadtéri ünnepi szentmise következett, melynek főcelebránsa Marton Zsolt váci megyéspüspök volt. A fogadalmi körmenetet 19:00 órától dr. Veres András győri megyéspüspök vezette.  A körmenet útvonala: Káptalandomb – Bécsi kapu tér – Király utca – Dr. Kovács Pál utca – Jedlik Ányos utca – Gutenberg tér – Káptalandomb.”

Fotó: O. Jakócs Péter

Az ünnepi díszközgyűlést ITT visszanézheti.

Galéria: Marcali Gábor, O. Jakócs Péter

Szerző: Papp Zsolt
TV-s szerkesztő: Pulai Sarolta

Kapcsolódó témák: #Győr+ TV | #közélet | #Kultúra |