Címke: Győr+ Rádió
Hirdetés
Mihályi Orsi 2024.12.23.

Nagy Balázs: Az első ötven év

Nagy Balázs, a Győri Nemzeti Színház színésze idén ünnepelte 50. születésnapját, és ebből az alkalomból egy különleges koncerttel készül a Vaskakas Bábszínházban. Az „Első ötven” című est vendégei Járai Máté és Mahó Andrea lesznek, akik személyesen is közel állnak Balázshoz.

Farkas Mónika 2024.12.16.

Decemberben sincs megállás

Összegzésre, évétértékelésre hívták a Juice műsorvezetői Fűke Gézát, a Győri Filharmonikus Zenekar igazgatóját. Felvezetőjében elmondta, az előzőekhez képest mindenképpen hektikusabb volt a 2024-es, a világ változásaihoz alkalmazkodva az együttes sikeresen szervezi és teszi a dolgát maximális odaadással.

Herkely Ákos 2024.12.09.

Hogyan lett a szabó a világ Mikulása?

Pió Márta szerkesztő, újságíró, riporter és Farkas Imre beszéltek a Szeretetből épült birodalom című könyvről vasárnap reggel a Magunk Köztben.

Herkely Ákos 2024.12.09.

Magunk közt Gellért Tündével

Gellért Tünde igazgató, utánpótlás nevelő, versenyre felkészítő, tehetséggondozó tanár, szaktanácsadó járt szombat reggel a Magunk Közt-ben Herkely Ákosnál, akinek a mottója: „A tanítás a szeretet egyik módja.”

Farkas Mónika 2024.12.03.

Izgalmas koncertek advent időszakában

Advent első vasárnapján elindult a Győri Filharmonikus Zenekar kamarazenei Flesch bérlete. A felhangzó Krommer és Schumann művéről a közreműködő művészeket, Farkas Kálmánt és Burai Zsoltot kérdeztük.

Herkely Ákos 2024.11.18.

Magunk közt Királyfi Péterrel

Királyfi Péter, a polgármesteri hivatal állatvédelemmel, állattartással foglalkozó referense fogadta el vasárnap reggel Herkely kollégánk meghívását a Magunk Közt műsorába.

Herkely Ákos 2024.11.18.

Magunk közt Bana Józseffel

Bana József városunk díszpolgára, örökös levéltár igazgató járt november 16-án reggel a Magunk Közt műsorában és büszkén újságolta el, hogy az alábbi rendezvény moderátora lesz.

Bajzát Zsuzsi 2024.11.13.

Mozgás receptre!

Régi rossz beidegződés, hogy csak akkor megyünk orvoshoz, hogy ha valami fáj. A megelőzés azonban szinte minden esetben sokkal egyszerűbb, és hatásosabb lenne. A prevenciót, és a vitalitás fontosságát hangsúlyozza a Mozgást receptre! program, amelynek már a pannonhalmi régióban is vannak lelkes közreműködői.

Herkely Ákos 2024.11.11.

Magunk közt Horváth Edéről

Dr. Honvári János, a Széchenyi István Egyetem professor emeritusa beszélgetett Herkelyvel a Horváth Edéről szóló könyvről, melyet november 17-én 13 órakor szemlélhet meg a nagyérdemű a Kisfaludy Károly Könyvtárban egy pódiumbeszélgetés keretén belül. A vasárnapi Magunk Köztből kiderült, hogy ez már az ötödik könyv a „vörös báróról”.

Hirdetés