Címke: Győr+ Rádió
Hirdetés
Herkely Ákos 2025.05.14.

Mélyvízben Pázmándfalu polgármestere

Pázmándfalun tavaly június 9-én, a mindössze 22 éves Guth Józsefet választották meg a falu vezetőjévé, így ő lett az ország második legfiatalabb polgármestere. A Mélyvíz stúdiójában érdeklődött Herkely kolléga az azóta eltelt szűk év történéseiről.

Győr+ Rádió 2025.05.13.

Asztalosműhelyből a bábszínpadra: Szukenyik Tamás kalandos útja

A Maszk nélkül legújabb adásában Szukenyik Tamás, a Vaskakas Bábszínház meghatározó színésze volt a vendég. A színház hivatalos bemutatkozásában szépen sorakoznak a szakmai állomások: 1997 óta tagja a társulatnak, 2003-ban színész II., majd 2011-ben színész I. minősítést szerzett, 2013-ban TAPS-díjjal ismerték el, 2023-ban pedig drámainstruktorként diplomázott.

Ferenczy Balázs 2025.05.09.

Örömünnep a faluban: gyógyszertár nyílt Felpécen

Nem mindennapi örömhírről számolhattunk be a Győr+ Rádió Juice című műsorában, hiszen egy gyógyszertár megnyitása egy kistelepülés életében hatalmas mérföldkőnek számít.

Havassy Anna Katalin 2025.05.09.

“Róma fáradtan, de boldogan ébredt fel!” – interjú Sárközy Júliával, az MTVA római tudósítójával

A konklávé második napján a bíborosok délután döntésre jutottak: megválasztották az új pápát és a Sixtus-kápolna kéményéből fehér füst szállt fel. A katolikus egyház új vezetője  Robert Francis Prevost, aki a XIV. Leó nevet választotta. A Győr+ Rádió Juice című műsorában Sárközy Júlia, az MTVA római tudósítója fogadta munkatársaink hívását, a Szent Péter téren.

Győr+ 2025.05.07.

Indulnak a programok, pályázatok Győrben

A Győrben elindult támogatási programokról, többek között a Czuczor Gergely Civil és Egyházi Programról beszélt szerdán reggel a Győr+ Rádióban Boncsarovszky Péter (Fidesz–KDNP) képviselő, az ifjúságpolitikáért és a civil közösségekért is felelős tanácsnok.

Győr+ 2025.05.05.

Mit olvasol éppen?

Dén-Reinhardt Éva, a Győri Nők a Városért Alapítvány létrehozója és Werner Krisztina újságíró, szerkesztő, műsorvezető pályatárs mesélték el Herkelynek, miért is jó olvasni és megkérdezték, hogy mi a kedvenc könyved, mit olvasol éppen?

Herkely Ákos 2025.05.05.

Az élet is szép, ha finoman habzik a sör

Vida Norbert, sörfőző mester beszélt a szombati Magunk Köztben ennek a csodálatos italnak a készítési titkairól, fogyasztási kultúrájáról és arról, hogy mik jelenleg a trendek, amik meghatározzák, hogy mikor melyik fajtát részesítsük előnyben.

Hirdetés