
Véget ért a DIÓ, azaz a Demencia Információs Órák című magazinunk a Győr+ Rádióban. Hiánypótló műsorunk központi témája a demencia, az egyik legtöbbet emlegetett betegség, mely az orvostudomány mai állása szerint nem visszafordítható. Júniusi, záró műsorunkban mi mentünk házhoz, azaz Farkas Mónika és Ferenczy Balázs látogattak el az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény nappali ellátásokat biztosító Otthon utcai klubjába, hogy ott a hozzátartozókat szüleik betegségéről kérdezzék.
A DIÓ 10. adásának szakértői az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény Győr szakosított ellátási igazgató-helyettese, Király Csabáné és Némethy Veronika, az intézmény nappali ellátások szakmai vezetője voltak.
A helyszínen velünk együtt hallgatták végig Sándor, Szabolcs, Csilla és Márta történeteit a betegségről, mely nem gyógyítható, ugyanakkor a leépülési folyamat lassítható, köszönhetően az Otthon utcai intézmény nappali ellátásának. Az itt elérhető közös foglalkozások ugyanis javítják az általános közérzetet és másokhoz való kapcsolódást eredményeznek. Az önállóság minél további megőrzése érdekében fontos, hogy az egyes tevékenységekben csak annyit segítsenek a szakemberek és a hozzátartozók, melyek feltétlenül szükségesek.