Ferenc pápa halála – Szombaton lesz a temetés
Ferenc pápa temetése szombaton lesz, a gyászszertartás helyi idő szerint 10 órakor kezdődik a Szent Péter téren - jelentette be a Vatikán kedden.
Ferenc pápa temetése szombaton lesz, a gyászszertartás helyi idő szerint 10 órakor kezdődik a Szent Péter téren - jelentette be a Vatikán kedden.
Életének 86. évében elhunyt Garami József, korábbi labdarúgó szövetségi kapitány. A tréner 1998-ban, egy éven át volt az ETO szakmai igazgatója, 1987-ben négy mérkőzésen irányította a magyar válogatottat, valamint edzőként 797 élvonalbeli bajnokin ült a kispadon. Haláláról egykori klubja, a Pécsi MFC számolt be.
Szélütés és szívelégtelenség okozta a 88 éves Ferenc pápa halálát - áll a halotti bizonyítványban, amelyet hétfőn tettek közzé.
Ferenc pápa április 21-én hétfőn hazatért a Mennyei Atya házába. Veres András megyés főpásztor április 22-én, kedden este 18 órakor a Szentatya üdvösségért imádkozva mutat be szentmisét a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban.
Erről Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes beszélt a kormany.hu-nak.
A 88 éves korában húsvéthétfőn reggel elhunyt Ferenc pápa halálával a Vatikánban beállt a pápai szék megüresedésének (latinul: sede vacante) állapota, amely a konklávén megválasztandó utóda, az új pápa hivatalba lépésével ér véget.
Szeretettel emlékszünk vissza a Szentatya 2021-es és 2023-as magyarországi látogatására, amelyeken egyértelmű volt, hogy a szívében őrzi a magyar népet - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az M1 aktuális csatornán hétfőn a katolikus egyházfő halálhírére reagálva. Erdő Péter az MTI-nek azt mondta: Ferenc pápa az "úton levő", a "meghallgató", a teremtett környezetre és a perifériákra figyelő egyházról tanított.
Mély gyászba borult a világ minden katolikusa: egyházuk vezetője, Ferenc pápa elhunyt. A közkedvelt egyházfő 88 évesen hunyta le örökre a szemét, itthagyva övéit egy forrongásoktól uralt világban. Ferenc pápa mindig jókedvű mosolya és tanításai azonban öröké velünk maradnak.
Közlekedési balesetben elhunyt Varga Ákos, az első magyar motorversenyző, aki teljesítette a Dakar-ralit.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium a hivatalos közösségi oldalán arról számot be április 11-én, hogy egy személyautó sofőrje halálra gázolta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. miskolci mérnökségének kollégáját Sajókeresztúr térségében.