Koronatörténetek a világból
Ismét gyorsan terjed a koronavírus a világon. Hogyan reagál rá a gazdaság, az oktatás, a közélet. Ezekből gyűjtöttünk össze egy csokrot a világsajtóból.
Ismét gyorsan terjed a koronavírus a világon. Hogyan reagál rá a gazdaság, az oktatás, a közélet. Ezekből gyűjtöttünk össze egy csokrot a világsajtóból.
Az egy évvel korábbinál 38 ezerrel kevesebben, az egy hónappal korábbinál pedig 58 ezerrel többen dolgoztak a második negyedévben Magyarországon, ez derül ki a KSH napokban közzétett adataiból.
A tavalyihoz képest továbbra is rendkívül gyengének tekinthető a fapados vállalatok teljesítménye, ám a járvány miatti áprilisi mélypont óta fokozatos, határozott növekedést mutat utasforgalmuk - ismerteti szerdai számában a Világgazdaság.
Azok a legsikeresebb vállalatok, amelyeknek lelkük van, ezt mondta köszöntőjében a külgazdasági és külügyminiszter, amikor a Győri Nemzetközi Ipari Park egyik cégének adott 282 millió forintos kormánytámogatásról szóló szerződést. Szijjártó Péter kiemelte, a kormány 806 milliárd forintot szán a munkahelyek megvédésére, ami több mint 143 ezer, a világjárvány által sújtott magyar cégnél dolgozók munkahelyét védi meg.
Ötödik hete csökken a regisztrált álláskeresők száma idehaza, ez nagyrészt a munkahelyteremtő bértámogatási programnak köszönhető, ami eddig közel 39 ezer új munkahely létrejöttéhez járult hozzá.
Miközben a kormány a gazdaság újraindításán dolgozik, a környező országokban újra támad a koronavírus.
Nem sértett uniós jogot Magyarország azzal, hogy kizárja az energiahálózatokra kivetett különadó és a pénzügyi tranzakciós díjakhoz kapcsolódó költségek rendszerhasználati díjakban történő elismerését, ez áll a Európai Bíróság hazánkkal szemben indított uniós kötelezettségszegési eljárás kapcsán hozott ítéletében - közölte hétfőn az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
Nem emelhet bért a Magyar Posta, a vállalat "Brüsszel jóindulatára vár", mivel meg van kötve a keze - mondta Schamschula György vezérigazgató a Magyar Nemzetnek. A hétfői lapszámban felidézték, hogy hétvégén tüntettek a szakszervezetek.
Alig kezdődött meg a magyar gazdaság talpra állása a koronavírus-járvány után, a környező országokból máris a vírus újabb támadásáról érkeznek a hírek. Szerbiában, Romániában, Ukrajnában és Ausztriában egyre több megbetegedést jelentenek. Körbekérdeztük a győri gazdasági élet több szegmensének képviselőit: számítanak-e a járvány újbóli megjelenésére és az ezzel járó megszorításokra.