Ezt jól kifőzték a „pannon-vizesek”!
Az elmúlt hétvégén rendezték meg a Pannon-Víz Zrt. ötödik Főzőversenyét, ahol idén 14 csapat mutatta meg, hogy mennyire kiváló a sütésben, főzésben.
Az elmúlt hétvégén rendezték meg a Pannon-Víz Zrt. ötödik Főzőversenyét, ahol idén 14 csapat mutatta meg, hogy mennyire kiváló a sütésben, főzésben.
Remek kezdeményezés valósult meg Győrújfalun szombaton: Káposztafesztiválra hívtak és vártak mindenkit, aki szereti a káposztát és a jó hangulatot. Utóbbiról a Győr+ Rádió a helyszínen gondoskodott, sőt, a csapat úgy döntött, a főzőversenyre is benevez. Remek ötlet volt, hiszen rádiós kollégáink elhozták az ezüstérmet a székelykáposztájukkal!
Izgalmas szombatnak néz elébe Győrújfalu, ahol Káposztafesztivált rendeznek! A program középpontjában a főzőverseny áll, a fő alapanyag pedig természetesen a savanyított káposzta lesz - ebből kell majd tetszőleges ételt készíteniük a résztvevőknek.
Hegyi Tamás és Búzásné Kata voltak a vendégek a Győri Édesben. Mindketten kistermelők, akik számára az egyik legfontosabb dolog a hétköznapokban a segítségnyújtás és a társadalmi felelősségvállalás. Június 22-én Levendulafesztivál lesz Máriakálnokon, ahol jótékonysági főzőversenyt is tartanak a szervezők.
A Pannon-Víz Zrt. mint családbarát munkahely, a mindennapi életünkhöz nélkülözhetetlen ivóvíz- és szennyvízelvezetési szolgáltatások biztosítása mellett kiemelt figyelmet fordít a szervezeti közösségépítésre, a családok összetartására, ezért munkavállalóink számára lehetőségeinkhez mérten igyekszünk közös feltöltődést nyújtó programokat biztosítani.
A Retró Csanaki Búcsú keretein belül rendezik meg a I. Ménfőcsanaki Pörköltfőző Versenyt. Már várják a csapatok jelentkezését.
Bár szomorkás volt az időjárás szombaton, a vidám, baráti hangulat mégis a nyarat idézte a Pannon-Víz Zrt. főzőversenyén, melyet dolgozói részére immáron második alkalommal szervezett meg a szolgáltató. Természetesen a bográcsokban finomabbnál-finomabb ételek készültek, a legjobbakat pedig díjazta is a vállalat.
Családias hangulatú programot szerveztek szombaton Győrszentivánon a Molnár Vid Bertalan Művelődési Ház szomszédságában. A színpadon néptánc együttesek és zenekarok váltották egymást, ezek mellett pedig egy főzőverseny is zajlott.
Jubileumi Halászléfőző versenyt rendeznek Gyirmóton, május 1-jén, 8-18 óráig az Aranyhal Szabadidőközpontban