Csatornafelújítási munkák az Árpád úton
Városunkban újabb vezetékszakasz újul meg az Energiaügyi Minisztérium által biztosított, Víziközmű-fejlesztési és Ellentételezési Alapból származó támogatásnak köszönhetően.
Városunkban újabb vezetékszakasz újul meg az Energiaügyi Minisztérium által biztosított, Víziközmű-fejlesztési és Ellentételezési Alapból származó támogatásnak köszönhetően.
Az árnyas győri Táncsics Mihály utcában a lakók is többször kérték már, hogy legyen járdafelújítás, s a régóta várt munkálatok most megkezdődtek. Erről Borsi Róbert önkormányzati képviselő számolt be a helyszínen a Győr+ Médiának.
Városszerte zajlanak a járdafelújítások, nemrégiben Győr egyik kiemelten forgalmas részén, a Honvéd liget szomszédságában készült el egy szakasz. Az Útkezelő Szervezet intézményvezetője, Máthé-Tóth Péter úgy fogalmazott: balesetveszélyes volt már az érintett terület, így időszerű volt a felújítás.
Hamarosan megújulhat a Bácsai Művelődési Ház, a Heltai Jenő utca 8. szám alatt. A tervek szerint először az épület belső felújítása történhet meg, hogy a helyi közösség már közösen ünnepelhesse az adventi időszakot az új intézményben.
Fontos változásra kell készülniük az autósoknak: június 25-től felújítás miatt lezárják az M1-es autópálya Lébény csomópontját a Hegyeshalom felé vezető oldalon.
Nagy öröm a likócsi Tatár utcában élőknek és az arra közlekedőknek is. Elkezdődött a mintegy 200 méter hosszú zsákutca teljes felújítása. Az év eleji előkészültek után a napokban kezdték meg az útpadka és a szikkasztóárok felújítását, hétfőn pedig mintegy 200 tonna aszfalt bedolgozásával készítették el az új útfelületet. A mintegy 40 millió forint értékű beruházáshoz az önkormányzat biztosította a forrást.
A víz- és gázközművek már elkészültek, jövő héten pedig a felújítás utolsó szakasza is megkezdődik a Köztelek utcában, ahol július második felében várható átadás.
Hétfőn megkezdődött Szigetben a Simor János püspök tér felújítása, a munkaterület átadása kapcsán tartottak sajtótájékoztatót a helyszínen.
Hétfőn megkezdte a Győri Útkezelő Szervezet a színház előtti, II. János Pál tér balesetveszélyes felületeinek javítását.
Megérett a cserére, teljes rekonstrukciót végez a Győr Megyei Jogú Város Útkezelő Szervezete jövő heten keddtől (04.22.) a Szigethy Attila út – Bartók Béla úti jelzőlámpán. A munkálatok kedd reggel 8 óra körül kezdődnek és várhatóan szombatig (04.26.) fog tartani a jelzőlámpa minden eszközére kiterjedő felújítása.