
Hamarosan megújulhat a Bácsai Művelődési Ház, a Heltai Jenő utca 8. szám alatt. A tervek szerint először az épület belső felújítása történhet meg, hogy a helyi közösség már közösen ünnepelhesse az adventi időszakot az új intézményben.
A bácsai közösségi ház hosszú idő óta a Római Katolikus Szent István Plébánia kezelésében működik, de sajnos a plébánia nem tudja fenntartani az épületet, az intézményt. Legutóbb 2013-ban volt kisebb felújítás a közösségi házban.
Fűzy András (Fidesz-KDNP) a terület önkormányzati képviselője arról számolt be portálunknak, hogy sikerült megegyeznie az egyházi tanácsadó testülettel, hogy ők átadnák a győri önkormányzatnak, a dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi tér kezelésébe a házat.

„A HelybenJó!” program keretében több lépcsőben újítanánk meg az épületet, melyhez a felméréseket már elkészíttettem. Első körben az épületet belülről hoznánk rendbe, megújulna a színházterem a villamoshálózattal együtt, a fogadótér, a mosdók, valamint kicserélnénk a nyílászárókat energiatakarékosra” – sorolta a teendőket a képviselő.
A megvalósításhoz szükséges indítványt Fűzy András már benyújtotta és a pénteki közgyűlés elé kerül, amelyben arra tesz javaslatot, hogy a hivatal szeptemberig dolgozza ki az üzemeltetési szerződés részleteit.


Amennyiben a testület elfogadja a tervet, akkor ősszel kezdődhet a felújítás.
„A száz fő befogadására alkalmas ház végre a Bácsán élők találkozási pontja lehet, kiszolgálhatja a helyi közösség igényeit, ünnepségek, kulturális és gyermekprogramok helyszíne lehet, valamint mobilkönyvtár is helyet kapna benne.”


A második ütemben pedig jövőre tetőcserére és a külső felújításra kerülhetne sor.
„A célom az, hogy már az idei adventet a belülről megújult épületben tudjuk megtartani az itt élőkkel közösen” – fogalmazott Fűzy András.