Már használható a Magyar utcai felújított kerékpárút és járda
A Magyar utcának a Tihanyi Árpád út és a Március 15. utca közötti 300 méteres szakaszán újította fel a járdát és a kerékpárutat a Győri Útkezelő Szervezet.
A Magyar utcának a Tihanyi Árpád út és a Március 15. utca közötti 300 méteres szakaszán újította fel a járdát és a kerékpárutat a Győri Útkezelő Szervezet.
Vízivárosban, a Kenus utcában, a tó mellett, pénteken adtak át egy modern, műanyag borítású focipályát és egy rekortán-borítású kis játszóteret, biztonságosan bekerítve.
Csütörtökön Mayer Gábort a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium területfejlesztésért felelős államtitkárát fogadta a városházán dr. Dézsi Csaba András. A polgármester a győri vasútállomás akadálymentesítéséről szóló eddigi terveket vázolta a politikusnak, aki elismerését fejezte ki az összeállított projekt kapcsán. A városvezető egyúttal vázolta azt is, miért lenne fontos, ha az általa javasolt forrás visszaigénylés alapján, Győr a befizetett 12 milliárd forintos szolidaritási hozzájárulás egy részét visszakapná, melyet ilyen és ehhez hasonló beruházásokra fordítana a város.
Az egykor népszerű sportlétesítmény, az adyvárosi Grabo-sátor kívül-belül megújult, melyet szerdán vehettek birtokba az UNI Győr NKA korosztályos csapatai. A létesítményt a kosarasok mellett a környező iskolák és a lakosság is használhatja.
2024 első nyári vizitjére érkezett szerda reggel a Győr+ Rádióba dr. Dézsi Csaba András. A polgármester a sikereket és az eredmények egy részét ismertette a műsorban, hiszen a város több kiemelt területen is remekelt az utóbbi időszakban. A fejlesztések folytatódnak, a tervek előremutatóak, hiszen ahogy a városvezető fogalmazott: a sikereket meg kell, és meg is fogjuk tartani!
Még júniusban elkészülhet a ménfőcsanaki Névtelen utca új burkolata. A jelenleg murvás borítású utat az egyik oldalon családi házak, a másikon garázsok határolják.
Kormányzati támogatással 430 millió forintból valósult meg Nagyszentjánoson az új bölcsőde megépítése, melyben modern, minden igényt kielégítő körülmények között, több mint 20 kisgyerek ellátása lesz biztosított a jövőben. Az intézmény ünnepélyes átadóján kiderült: Nagyszentjánoson az elmúlt időszakban rengeteg fejlesztést könyvelhettek el, melyek kivétel nélkül hiánypótló beruházásnak bizonyultak a településen.
Az Útkezelő Szervezet megrendelésében épületbontás kezdődik Győr, Révai út „S kanyar” melletti MÁV-os ingatlanok vonatkozásában (börtön és a Golden Ball között). A bontás során biztonsági okokból a teljes útszélesség, valamint a bontandó épület melletti járda lezárásra fog kerülni az érintett szakaszon.
Csaknem ötezer helyszínen mintegy ezermilliárd forintnyi iskolafejlesztési beruházás indult el 2018 óta - közölte a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára szerdán a Fejér vármegyei Kulcson, ahol átadták a felújított, kibővített Fekete István Általános Iskolát.
Épült, fejlődött a város az elmúlt években, a Covid és a gazdasági válság ellenére is sikerült előrelépni Győrben. Ezt mondta a Győr+ Médiának a város egyik országgyűlési képviselője. Kara Ákos kiemelte, dr. Dézsi Csaba András polgármester vezetésével komoly építő munka zajlik Győrben, az itt élők érdekében. A képviselő a József Attila utcai orvosi rendelőnél beszélt arról, miért kellene folytatnia a megkezdett munkát a jelenlegi polgármesternek, ott, ahol néhány száz méteren belül több fontos fejlesztés is történt.