Elnök, író, ember – 10 éve halt meg Göncz Árpád
Tíz éve, 2015. október 6-án halt meg Göncz Árpád író, műfordító, 1990 és 2000 között Magyarország rendszerváltozás utáni első köztársasági elnöke.
Tíz éve, 2015. október 6-án halt meg Göncz Árpád író, műfordító, 1990 és 2000 között Magyarország rendszerváltozás utáni első köztársasági elnöke.
Lakók, dolgozók és vendégek együtt ünnepeltek szerda délelőtt a Kálóczy téri Idősek Otthonában, mely 45 évvel ezelőtt nyitotta meg a kapuit. Az akkor 155 fős új épület átadásával egyidőben, 1980-ban alakult meg a mai EESZI elődje. Az intézmény az évtizedek során fokozatosan bővült és többször átalakult.
Ünnepélyes keretek között avatták fel a győri Szabadhegy városrészben található József Attila-emlékmű új kiegészítő elemét. Az alkotást, amely egy sztélé formájában idézi meg a költő „Mama” című versét, eredetileg is a szobor részeként képzelte el a neves alkotó, Rieger Tibor, ám a szándék csaknem négy évtized után válhatott valóra.
Santa Maria, Holnap hajnalig, Don Quijote – csak néhány sláger azok közül, amelyeket mindenki dúdol, ám talán kevesen tudják, pontosan kiknek köszönhetjük őket. A válasz: Pásztor Lászlónak is. A Neoton és a Megneoton alapítója, zenész, zeneszerző és zenei szakember ma 80 éves. Egy élet a magyar könnyűzene élvonalában – így lehetne összefoglalni a történetét, amelyben a zene és a család játssza a főszerepet.
Minden idők eddigi legnagyobb árhulláma vonult le 2013 júniusában a Mosoni-Dunán. Túlzás nélkül állítható: az egész ország összefogott 12 éve a folyóparti települések és az ott élők biztonságáért.
Az Abdai Zrínyi Ilona Általános Iskola idén ünnepli névadásának 25. évfordulóját. Ebből az alkalomból május 23-án, pénteken Zrínyi Napot tartanak az intézményben.
Szent Ivóra, a jogászok védőszentjére emlékeztek hétfőn este a bencés templomban. A hagyományteremtőnek szánt esemény apropóját a győri jogászképzés harmincadik, valamint a Győri Ügyvédi Kamara megalakulásának 150. évfordulója adta.
2002. május 9-én, nem sokkal délután fél 1 után segélyhívás érkezett a rendőrségre a Fejér megyei Mórról. A vonal végén egy szemtanú volt, aki gyanús alakokat látott távozni a város egyik bankfiókjából.
Harminc éve Győrben otthona lett az árváknak, a kidobottaknak, ugyanis létrejött a Győri állatmenhely és a fenntartó alapítvány, amelynek köszönhetően több ezer árva négylábú lelt szerető gazdára és otthonra.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Győri Ipartörténeti Alapítványa 2025-ben ünnepli fennállásának 20. éves évfordulóját. Miklósy Lajos elnök és Andorka Zsolt alelnök tisztelték meg Herkely kollégánkat vasárnap reggel a Magunk Közt-ben.