Isten éltesse a Neoton és a Magneoton legendáját! – 80 éves Pásztor László

Havassy Anna Katalin Fotó: Youtube
2025.06.15. 18:00

Santa Maria, Holnap hajnalig, Don Quijote – csak néhány sláger azok közül, amelyeket mindenki dúdol, ám talán kevesen tudják, pontosan kiknek köszönhetjük őket. A válasz: Pásztor Lászlónak is. A Neoton és a Megneoton alapítója, zenész, zeneszerző és zenei szakember ma 80 éves. Egy élet a magyar könnyűzene élvonalában – így lehetne összefoglalni a történetét, amelyben a zene és a család játssza a főszerepet.

Pásztor László és Galácz Lajos Neoton című zenekarukkal az első nagy sikert a Kell, hogy várj című dallal, 1968-ban érték el. Nem nagyon találni olyan embert manapság sem, aki ha feldolgozás formájában is, de ne ismerné ez az örökzöldet.

Ám Pásztor László nemcsak nagyszerű zenész, hanem bátor újító is. Tudott és mert változtatni. Nem állt meg a bevált sémáknál, hanem hozott valami teljesen újat, ami akkor, itt, Magyarországon még szokatlan, sőt sokak szerint elfogadhatatlan volt. Ő mégis megcsinálta. Beemelte a női hangokat a zenekarba – nem díszletként, hanem karakterként, főszereplőként: Csepregi Éva, Fábián Éva és Pál Éva az ő hívására csatlakozott a csapathoz, s így lett igazán egyedi, különleges és korszakalkotó, igazi Família.

És közben ő maga mindig megmaradt józan megfigyelőnek: értett, szervezett, ötletelt, zenét írt és varázsolt a stúdióba. S ha kellett, hát elfogadott helyzeteket. Ha kellett, józan belátással, ha kellett, humorral.

Hatvani Emesével, aki nemcsak az alkotótársa, hanem az élete párja is, valamint Jakab Györggyel együtt olyan dalokat írtak, amelyek ma is ott élnek minden generáció zenei memóriájában: Pásztor-Jakab-Hatvani. Micsoda hármas! Csak néhány közös mű a sok közül: Holnap hajnalig, Marathon, Don Quijote, Pago Pago, Nyár van, Kétszázhúsz felett, Santa Maria, Te Quiero, és a sort lehetne még hosszan folytatni. Olyan szerzőhármas voltak ők, akik nem egyszerűen slágereket írtak, hanem történeteket meséltek zenében.

A Holnap hajnalig című dal nemcsak a miénk lett, hanem a világé is: a Yamaha-fesztivál megnyerése a magyar könnyűzene addigi legnagyobb nemzetközi sikere volt. És ebben Pásztor Lászlónak oroszlánrésze volt. Úgy is, hogy ő maga nem vehetett részt a versenyen, hiszen a japánok Ádámot és Évát akarták. Pásztorral (és a többiekkel) – ha nyilván fájt is az akkori döntés, miszerint a zenekar itthon maradt – a győzelem feledtette a rossz érzéseket. A Holnap hajnalig pedig ma is egy olyan dal, amelyet mindenki ismer, mindenki szeret és elismer.

Nem véletlen, hogy Lotfi Begi, Tolvai Reni és L.L. Junior ebből a dalból készült feldolgozással lepték meg születésnapján Pásztor Lászlót.

„A napokban ünnepli 80. születésnapját a legendás NEOTON alapitója, dalszerzője Pásztor László! Ebből az alkalomból a kollegái, barátai meglepték ezzel a dallal ami teljes titokban készült. Lacinak egy ideig a Magneoton-ban kollegája voltam és a karrierem egyengetésében is nagyon sokat segitett. Megtisztelő a felkérés hogy én készithettem el ezt a feldolgozást, Tolvai Reni és L.L. Junior közremüködésével. Isten éltessen Laci, és köszönünk mindent!” – írja Lotfi Begi a Youtube-on közzétett videó alatt.

Ugorjunk kicsit vissza oda, amikor Erdős Péter halála után a Neoton Família legsikeresebb felállása szétszéledt, s úgy tűnt, véget ért a történet. Ami persze igaz – ám csak részben, mert Pásztor László kiváló zenei szakemberként is beírta magát a magyar popkultúra történetébe. A Magneoton kiadó, amelynek alapításában is kulcsszerepe volt, sok magyar előadónak adott lehetőséget és sikert. Elég talán csak megemlíteni a Geszti Péter nevével fémjelzett Rapülőket, vagy éppen a józsefvárosi Animal Cannibalst, de a sort tényleg nagyon sokáig lehetne folytatni. A Magneoton a nemzetközi színtéren is utat nyitott, nem véletlenül társult vele a legendás Warner Music is. Az idő pedig telt, a zenepiac változott, a Magneoton pedig alkalmazkodott. S ma is él, ragyog – igaz, már nem a klasszikus hanghordozók világában, hanem digitálisan, de ugyanazzal a lelkesedéssel és zenei értékekkel. Kiváló és elhivatott szakemberekkel, leszerződött előadókkal a csapatban. Pásztor László pedig továbbra is kiveszi részét a munkából, hiszen együtt lélegzik a zenével, akkor is, ha hangszert már jó ideje nem abban a formában vesz a kezébe, mint egykor.

Csepregi Éva hivatalos közösségi oldalán megható sorokkal és videóval köszöntötte fel egykori zenésztársát. Ide kattintva elérhető!

A remek zenész, szerző és zenei szakember nemcsak a hivatásában sikeres, hanem családi élete is szépen alakult. Felesége, Hatvani Emese, a zseniális dalszövegíró, hosszú évtizedek óta társa a munkában is. Két gyönyörű és tehetséges lányuk született: Patrícia és Noémi Virág. Mindketten énekeltek, többek között Neoton-feldolgozásokat is, illetve a Neotones nevű formációval saját szerzeményeket tartalmazó lemezt is kiadtak. A csapatot a két Pásztor lány mellett ifjabb Jakab György és Bardóczi Gábor alkotta. Ugye, ismerősek a nevek?! Noémi Virág szólókarrierbe is kezdett, Mindennapok című albuma szép sikereket ért el. Sőt, előzenekarként felléphetett a világsztár Anastacia előtt is. Nem mellesleg ő is a Magneoton család tagja, elismert és tapasztalt szakemberként segíti a zenei piacot, a sokszínű előadók karrierjét. Patrícia is örökölte szülei tehetségét, neki Patrisha néven jelent meg Vedd el! című nagylemeze. Végül férjével Ausztriába költöztek, s – ahogy Noémi Virág – ő is két unokával ajándékozta meg Pásztor Lászlót és Hatvani Emesét. A nagyszülők pedig élvezik a családjukkal töltött időt, a nevetéseket, az öleléseket.

Pásztor László tehát a Neotonon és a színpadon túl is megtalálta önmagát. Nemcsak zenei karriert épített, hanem egy örökséget, amely folyamatosan alakul, fejlődik, de eltűnni soha nem fog.

Mert a zene örök, az egyetlen, káros mellékhatásoktól mentes szenvedély.

Sokan hálásak Pásztor Lászlónak: akár közvetlenül, akár közvetve, de azokat a kincseket, ajándékokat, amelyeket ő adott hazánknak, soha nem dobhatjuk vagy felejthetjük el.

Isten éltesse sokáig Pásztor Lászlót, a magyar könnyűzenei élet legendáját, mesterét, aki nélkül ma nem lenne olyan színes a zenei világunk, mint amilyen!

És persze nem lenne Magyarországnak Neoton Famíliája és Yamaha-nagydíja sem!

Szóval tényleg: nagyon boldog születésnapot, nagyon jó egészséget és további boldog nagyszülőséget Pásztor Lászlónak!
Kapcsolódó témák: #évforduló | #zene |