Az Európai Parlament újraválasztotta Von der Leyent
Újraválasztotta az Európai Parlament plénuma csütörtökön Strasbourgban Ursula von der Leyent az Európai Bizottság elnöki tisztségébe.
Újraválasztotta az Európai Parlament plénuma csütörtökön Strasbourgban Ursula von der Leyent az Európai Bizottság elnöki tisztségébe.
Az Európai Unió Tanácsa féléves magyar elnökségének célja, hogy az unió versenyképessége erősödjön, hiszen a globális versenyben Európa egyre inkább lemarad a tőkepiacokat és hatékonyságot tekintve - jelentette ki a pénzügyminiszter Brüsszelben kedden.
A klímasemlegesség, a körforgásos gazdaság, a környezeti célok elérése érdekében tett lépéseknek a versenyképességet is erősíteniük kell - mondta az Energiaügyi Minisztérium (EM) környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára pénteken Budapesten, az uniós környezetvédelmi miniszterek kétnapos informális ülése után.
Átütő összeurópai sikernek tartja a patrióta, szuverenista jobboldali pártok olyan mértékű összefogását Gál Kinga, amely a Patrióták Európáért frakció megalakulását eredményezte. A képviselőcsoport első alelnöke a Magyar Nemzetnek adott, szerdán megjelent interjújában úgy értékelt, joggal lehet történelmi jelentőségűnek nevezni az Európai Parlament harmadik legnagyobb erejét jelentő frakció megalapítását.
Magyarország nem akar Európai Egyesült Államokat, "nekünk, magyaroknak Magyarország a legfontosabb" - hangoztatta a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a Facebook-oldalára vasárnap feltöltött videóban.
„Ma nincsen párbeszéd, márpedig párbeszéd nélkül nagyon nehéz elképzelni, hogy hogyan fogunk elmozdulni a béke irányába” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában az ukrán elnökkel folytatott megbeszélés kapcsán.
Július elsején hivatalosan is átvette a tagállamok szakminisztereiből álló Európai Unió Tanácsának soros elnökségét Magyarország, Belgiumtól.
Sulyok Tamás a magyar EU-elnökség nyitókoncertje előtt mondott beszédében Bécsben kiemelte, létfontosságú, hogy az európai értékek ne erodálódjanak, és továbbra is megőrizzük őket az európai közösség sikerének érdekében, valamint fontos Európa versenyképességének javítása is.
Kijevbe érkezett kedd reggel Orbán Viktor, az Európai Tanács soros elnökségét betöltő Magyarország miniszterelnöke, ahol Volodimir Zelenszkijjel, Ukrajna elnökével folytat tárgyalásokat – tájékoztatott Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az ukrán fővárosból.
Európa békéhez történő közelebb vitelét nevezte Orbán Viktor miniszterelnök a magyar uniós elnökség legnagyobb lehetőségének az M1 aktuális csatornán hétfő este sugárzott interjúban.