Győri rendőrök fogták el a TOP 50-es körözöttet – VIDEÓ!
A 42 éves győri férfi több mint három éve bujkált a hatóság elől.
A 42 éves győri férfi több mint három éve bujkált a hatóság elől.
16 személlyel szemben javasol vádemelést bűnszervezetben, illetve bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt a KR NNI. A gyanúsítottakhoz köthető további 9 bandatagot Ausztriában már el is ítéltek. Az osztrák és a magyar rendőrök több mint félezer kilogramm kábítószer kereskedelmét tudták bizonyítani a két évig tartó nyomozás során.
Három helyszínen tizennégy kilónyi kábítószert foglaltak le a rendőrök, Győrben és Győrújbaráton - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton a police.hu oldalon.
A rendőrséggel való eredményes együttműködés ékes példája a hét eleji eset, amikor egy újvárosi betörés feltételezett elkövetőjét Herke Csaba és Ivánfalvi József, a Városrendészet Győr munkatársai fogták el a Bercsényi ligetnél.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság befejezte egy kábítószer-terjesztéssel foglalkozó csoport ellen indított ügy vizsgálatát.
Jelentős mennyiségű kábítószerrel elkövetett visszaélés miatt tizenhárom éve körözött dunakeszi férfit fogtak el a Szlovéniában - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Igazi meglepetés történt a rendőri intézkedés közben.
Tartozást akart behajtani alkalmi ismerősén egy 28 éves győri férfi.
Három, emberölés kísérlete, csoportos garázdaság és betöréses lopás miatt Magyarországon elítélt bűnözőt fogtak el a német hatóságok a magyar rendőrök együttműködésével, európai elfogató parancs alapján Karlsbrunnban - közölte a rendőrség honlapján a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szerdán.