Rögtönzött fórum lett a polgármester látogatása
Este tíz után is egészen éber még a győri Álmos utca. Barátnőjét hazakísérő férfival ugyanúgy találkozunk, mint a munkából érkezőkkel, vagy éppen lelkes kutyasétáltatókkal.
Este tíz után is egészen éber még a győri Álmos utca. Barátnőjét hazakísérő férfival ugyanúgy találkozunk, mint a munkából érkezőkkel, vagy éppen lelkes kutyasétáltatókkal.
Létesítményhasználatra kap támogatást a Győri Atlétikai Club.
Az ország legmodernebb mentőállomását várhatóan ősszel adják át Győrben, ami 11 mentőegységnek és több, mint 100 munkatársnak ad majd otthont. Dr. Dézsi Csaba András polgármester pénteken személyesen, a helyszínen tájékozódott, hogyan haladnak a munkálatok.
Személyesen dr. Dézsi Csaba András polgármestertől vehették át pénteken az ingyenes fürdőbelépőket azon civil szerveztek és nyugdíjas klubok képviselői, akik korábban jelezték igényüket.
Hosszú közgyűlésen, több mint harminc napirendi pontot tárgyaltak a város képviselői június 27-én, kedden. Szavaztak a parkolórendelet módosításáról, a szociális hálózat tavalyi évi munkájáról, több támogatást is jóváhagytak, és egy fontos közlekedési probléma megoldását is elfogadták, ez utóbbit a MÁV-val közösen viszi véghez a város.
Egy közös, magyar-amerikai rendezvény, a Hungarian Summit keretében hat amerikai egyetem felsőoktatási képviselője, hat floridai gazdasági szakember, valamint Daytona Beach polgármestere és a NASCAR ügyvezető igazgatója látogatott a városba. A küldöttséget Dr. Dézsi Csaba András polgármester fogadta.
Május 23-án, kedden ismét összeült a városi közgyűlés. A képviselők maratoni hosszúságú ülést tartottak, közel 3 órán át tanácskoztak. Az ülésen szó volt a rendőrség tavalyi munkájáról, változtattak a parkolási rendeleten, sok szervezet kapott támogatást, új háziorvos kezdi meg praxisát, esélyegyenlőségi programot fogadtak el, és az óvodákat érintő változásokról is szavaztak.
Győr kulturális intézményei működésének az energiaárak emelkedése miatt történő kényszerű átszervezése nemcsak szakmai szempontból volt sikeres, hanem a tervezettnél lényegesen nagyobb bevételt hozott. Ez az eredmény kulturális intézményeink vezetőinek, szakembereinek, a társulatok tagjainak megértését, szoros együttműködését, alkotó erejét, rugalmasságát, közönségük iránti alázatát, és a győri polgárok művészet szeretetét egyaránt dicséri - írja dr. Dézsi Csaba András, Győr polgármestere, köszönetet mondva az érintett intézményeknek és a közönségnek is.
Finom fröccsökkel és jó zenével várják a látogatókat a XVIII. Győri Rotary Fröccsnapokon július 21-23. között. A nyári hétvége sztárvendége Nagy Feró és Beatrice zenekar lesz – jelentette be dr. Dézsi Csaba András polgármester.
Újabb általános iskolába, ezúttal a 120 éves Radnótiba látogatott el Fóris Norbert látássérült sportoló, akivel ismét a polgármester, dr. Dézsi Csaba András beszélgetett. Számos általános iskolában hallgatták már meg a diákok a vakon született fiatalember életútját, sikereit vagy épp kudarcait. Fóris Norbert ezúttal is hangsúlyozta: sajnálatra nincs szüksége, csakis elfogadásra. A Radnóti-iskola diákjai nagyon aktívak voltak, rengeteg kérdés érkezett Norbihoz, aki kellő szarkazmussal és humorral válaszolt mindenre.