Szeptembertől és januártól tovább emelkedik a tanárok és az óvónők bére
A tanárok átlagbére az idei évben eléri a bruttó 850 ezer forintot.
A tanárok átlagbére az idei évben eléri a bruttó 850 ezer forintot.
A korábbi évekhez hasonlóan a cégek többsége 2024-ben is megvalósította az ígért bérfejlesztést, sőt, végül többen emeltek a fizetéseken, mint ahányan eredetileg tervezték. Az idei évre vonatkozó prognózisokban azonban már szerényebb tervek láthatóak: tízből csak hat munkáltató kalkulál emeléssel, átlagosan 8,4%-ossal – derült ki a Profession.hu friss munkáltatói felméréséből.
Nő a bírák és a bírósági dolgozók illetménye a következő három évben - közölte beszélt Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium (IM) parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatornán péntek reggel.
A Győr+ Rádió szerda reggeli műsorának vendége dr. Fekete Dávid a Fidesz-KDNP győri frakcióvezetője volt. A politikust többek között a költségvetéssel kapcsolatban, a bérfejlesztésekről, a fejlesztési programok indításáról is kérdezték a műsorvezetők.
A 2022-ben elkezdett és idén is folytatódó béremelésnek köszönhetően 2025-ben a pedagógusok átlagbére eléri majd a 844 ezer forintot - közölte a Belügyminisztérium köznevelési helyettes államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
Megérkezett a tanárok és az óvónők megemelt bére - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön a kormány Facebook-oldalán, rámutatva: idén januártól újabb 21,2 százalékkal nőttek a bérek, tavaly januártól pedig már megvalósult egy 32,2 százalékos emelés.
Az elmúlt időszakban a Fidesz-KDNP országos és helyi szinten is jelentős bérfejlesztési programokat kezdeményezett, és ez igaz a 2025-ös esztendőre is. A részleteket szerdán dr. Fekete Dávid ismertette. A Fidesz-KDNP győri frakcióvezetője kiemelte, hogy városunkban várhatóan több mint 517 millió forintot fordítanak a szociális területen, 350 milliót pedig a kulturális szférában dolgozók fizetésének emelésére. Ezen kívül március elsejétől a 15 százalékos illetményalap növelésével emelik a hivatali dolgozók bérét, amire több mint 400 millió forintot biztosít a költségvetés-tervezet.
Már több mint 4600 tanár bére magasabb egymillió forintnál a tankerületi iskolákban, a legmagasabb igazgatói bér 1 millió 742 ezer forint – közölte a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán szerdán.
A tavalyi 32,2 százalékos emelkedés után az idén újabb 21,2 százalékkal nő a tanárok bére.
A napokban a Belügyminisztérium közleményben jelentette be, hogy a tanárok és óvónők fizetése január 1-jétől átlagosan újabb 21,2 százalékkal emelkedik. A béremelés 140 ezer köznevelésben dolgozó pedagógust, de a szakképzésben dolgozó oktatókat is érinti. A tanárbéremeléshez szükséges források 88 százalékát a magyar kormány, 12 százalékát az Európai Unió biztosítja. A részletekről Kovács Tamás (Fidesz–KDNP) önkormányzati képviselő számolt be lapunknak.