Répássy Róbert: emelkedik a bírák és bírósági dolgozók fizetése

MTI Illusztráció: Pixabay
2025.02.21. 11:13

Nő a bírák és a bírósági dolgozók illetménye a következő három évben - közölte beszélt Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium (IM) parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatornán péntek reggel.

Az IM megállapodott a bírósági szervezetek, a Kúria, az Országos Bírósági Hivatal és az Országos Bírói Tanács vezetőivel a hároméves bérelemelésről, és egyúttal az eljárások hatékonyságának növeléséhez is kérte a támogatásukat. Ebből a megállapodásból a tanács kilépett, ezzel összefüggésben szervezett demonstrációt a Magyar Bírói Egyesület hétvégére – jegyezte meg az államtitkár. Hozzátette: a kormány ennek ellenére betartja a megállapodást.

A bírói illetmény jelenleg átlagosan bruttó 1 millió 750 ezer forint, ami a tervek szerint 2027 januárjára 2 millió 250 ezer forintra emelkedik. A bírósági dolgozók illetménye ennél nagyobb arányban, 100 százalékkal nő három év alatt. Esetükben az első, idén márciusi emelés, 25 százalékos lesz. A bírók nem elégedettek illetményemelésük mértékével, erről folyik a vita – fűzte hozzá.

A bírák eltérő munkaterhei kapcsán az államtitkár azt emelte ki: a központi régió leterheltsége régi probléma, ez azonban elsősorban igazgatási kérdés. Az eljárások gyorsítása, hatékonyabbá tétele kapcsán Répássy Róbert kiemelte a digitalizáció, elektronikus eljárás jelentőségét, amihez azonban jelentős fejlesztésekre van szükség. Hozzátette, hogy a bíróságok e téren a Covid idején már jól vizsgáztak. Répássy Róbert beszélt arról is, hogy a polgári és büntető törvénykönyvek már lassan tízévesek, megkezdődött a joggyakorlat felülvizsgálata és törvénymódosítások várhatók. Továbbá a mesterséges intelligencia támogatásával ingyenes, mindenki számára hozzáférhető jogtár készül, ami azonban nem váltja ki a jogászok munkáját.

Kapcsolódó témák: #belföld | #béremelés | #bíróság |