Zárva a bencés templom
A bencés templom május 30-ig belső munkálatok miatt nem látogatható, nyilvános szentmisék nincsenek.
A bencés templom május 30-ig belső munkálatok miatt nem látogatható, nyilvános szentmisék nincsenek.
Szent Ivóra, a jogászok védőszentjére emlékeztek hétfőn este a bencés templomban. A hagyományteremtőnek szánt esemény apropóját a győri jogászképzés harmincadik, valamint a Győri Ügyvédi Kamara megalakulásának 150. évfordulója adta.
Látványos munkálatok folynak a Széchenyi téren, a győri bencések rendházának és a Szent Ignác bencés templom tetőterének komplex rekonstrukciója zajlik. A decemberben kezdődött felújítás során beépítik a tetőterét, ahol többek mellett kiállítóterek kapnak helyet. A beruházás jelenlegi helyzetéről a kivitelező West Hungária Bau Kft. projektigazgatója, Geszler Norbert számolt be lapunknak.
Látványos munkálatok folynak a Széchenyi téren, a bencés rendház és iskolaközpont megújítása kapcsán. A novemberben kezdődött felújítás során beépítik a rendház tetőterét és megtörténik az épületek tetőcseréje is.
Rákász Gergely ad jótékonysági orgonahangversenyt március 20-án 16 órától a Bencés Templomban.
Németh Pál és a Savaria Barokk Zenekar - előadás és koncert február 1-jén 17.30-tól a Loyolai Szent Ignác bencés templomban.