Időseket kifosztó csalókat kaptak el
Elfogtak a rendőrök négy férfit, akik a gyanú szerint közüzemi szolgáltató munkatársainak adták ki magukat és nyugdíjasoktól csalták ki megtakarított pénzüket.
Elfogtak a rendőrök négy férfit, akik a gyanú szerint közüzemi szolgáltató munkatársainak adták ki magukat és nyugdíjasoktól csalták ki megtakarított pénzüket.
2030-ig megszűnik az energetikai célú szénégetés Magyarországon. Ennek feltétele, hogy megépüljön Paks 2, valamint sikerüljön 2030-ig 7000 megawattra növelni az ország naperőmű-kapacitását - jelentette ki a köztársasági elnök kedden Gyulán, a Gál Ferenc Főiskola Egészség- és Szociális Tudományi Kara diákjainak tartott előadásán.
Két településen egyetlen polgármesterjelöltet sem jelentettek be a szeptember 9-i határidőig, így ott elmaradhat a polgármester-választás - derül ki a Nemzeti Választási Iroda (NVI) internetes tájékoztató oldala adataiból.
A győriek lokálpatrióták, összefognak a város érdekében, ennek is köszönhető, hogy Győr fölkerült Európa térképére – fogalmazott Borkai Zsolt polgármester azon a sajtótájékoztatón, melyen Kósa Lajos, a Fidesz kampányfőnöke ismertette a választás tétjét, Németh Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke pedig a megye elért eredményeit.
Egyhetes összehangolt rendőrségi közúti ellenőrzés kezdődik ma Magyarországon.
Kozma Tamás állatorvos azt javasolja, ne szaporítóktól vásároljanak kutyát az emberek, inkább a menhelyekről vagy gyepmesteri telepekről fogadjanak örökbe.
A tájékoztató tartalmaz majd minden olyan tudnivalót, amely az érvényes felsőoktatási jelentkezéshez szükséges.
Közel 5 évnyi, sikeres és eredményes államtitkári munka után újra kizárólag a képviselőségre koncentrál Kara Ákos.
Nagy a hiány hajóskapitányokból Magyarországon, és kevés a matróz is, a cégek sokszor nyugdíjasokat hívnak vissza dolgozni - írta a csütörtöki Világgazdaság.
Az év első felében már százötvenen kértek önkorlátozást a Szerencsejáték Felügyeletnél, az érintettek jellemzően öt évig maradnának távol szenvedélyüktől - írta a szerdai Magyar Hírlap