Inkább a munkaerő-hiány ad feladatot

Kiemelkedő fejlesztések Győrben

Győr+
2019.09.16. 22:01

A győriek lokálpatrióták, összefognak a város érdekében, ennek is köszönhető, hogy Győr fölkerült Európa térképére – fogalmazott Borkai Zsolt polgármester azon a sajtótájékoztatón, melyen Kósa Lajos, a Fidesz kampányfőnöke ismertette a választás tétjét, Németh Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke pedig a megye elért eredményeit.

Németh Zoltán szerint soha nem látott léptékű fejlődés történt a megyében. Ezer milliárd forint került a térségbe, abból hatvanat a települések közvetlenül használhattak fel, a többit főleg utak építésére, árvízvédelemre fordította az állam. A folyamatban lévő beruházások között példaként említette a gönyűi torkolati műtárgy, valamint az M15-ös építését, s kijelölték már a Pápát Győrrel összekötő út hátralévő szakaszát is. Az elnök hangsúlyozta: a munkanélküliség egy százalék alatti, s most inkább a munkaerő-hiány ad feladatot a politikusoknak a térségben.

Németh Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke
Fotó: Marcali Gábor

Borkai Zsolt polgármester azzal kezdte, hogy az ezer milliárdból 160 milliárdot Győr használt fel. Folytatódott az Újváros rehabilitációja, ahol házról házra újítják fel az épületeket. Rengeteget fejlődött a turizmus, a vendégéjszakák számának a tekintetében az első tízben vagyunk, Budapest mellett csak a nagy hagyományokkal rendelkező fürdővárosok tudtak megelőzni bennünket. Megépült az Audi Aréna, az uszoda, az Olimpiai Sportközpont, ez a helyi fiatalok számára éppúgy nagy lehetőséget kínál a sporthoz, az egészséges életmódhoz, mint a külföldieknek az edzőtáborozáshoz. A városba hozott jelentős sportrendezvények idegenforgalmi szempontból is jelentősek, s találkozásra adnak alkalmat különböző nemzetek állampolgáraival. Borkai Zsolt szólt arról, hogy először 1,8, majd 1,6 százalékkal csökkentette Győr az iparűzési adót, 6 milliárd forintot hagyott a kis- és középvállalkozóknál éppúgy, mint a legnagyobb cégeknél. Ha további bizalmat kap a várost most vezető erő, akkor a kormánnyal, a megyei önkormányzattal és mindenekelőtt a lakossággal összefogva tovább folytatódik a várost gazdagító, szépítő, jó életminőséget kínáló program, fejezte be a polgármester.

Borkai Zsolt, Győr polgármestere
Fotó: Marcali Gábor

Lezárult a jelölések szakasza, már értékelhető képet alkothatunk arról, mire számíthatunk a választások után, jelentette ki Kósa Lajos. A Fidesz országos kampányfőnöke elmondta: az volt a céljuk, hogy a lakosság négyötödének legyen lehetősége kormánypárti képviselőre, polgármesterre szavazni. Megjegyezte: összesen 31 olyan település van, ahol a Fidesz-KDNP jelöltje ellen összesen egyetlen, az ellenzék által támogatott jelölt van. Nem sikerült tehát az ellenzék összefogása, tette hozzá.

Kara Ákos, Borkai Zsolt, Kósa Lajos, Németh Zoltán és Simon Róbert Balázs
Fotó: Marcali Gábor

A kampányfőnök arról is tájékoztatott: az országban 905 olyan település működik, ahol egyetlen polgármester-jelölt van, ők már a választás előtt győztesnek mondhatók. Közülük háromszázan a kormánypártok által támogatott jelöltek. A tízezernél nagyobb lélekszámú városok közül kilencben csak egy polgármestert vettek nyilvántartásba, ők valamennyien a Fidesz támogatottjai.

Kósa Lajos
Fotó: Marcali Gábor

Kósa Lajos felidézte: a kormány céljai között az szerepel, hogy 2030-ra elérjük az uniós fejlettségi szintet. A mostani választásokon pedig az a cél, hogy az önkormányzat működésében, szolgáltatásaiban az uniós önkormányzati szint átlagát érje utol 2030-ig az ország.

Szerző: Havassy Katalin Anna
TV szerkesztő: Zombai-Kovács Ákos
Fotó: Marcali Gábor

Kapcsolódó témák: #belpolitika | #győri fejlesztés |