Zsebpénz miatt akadt ki a 16 éves fiatal, nevelőnőjét bántalmazta
A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 16 éves fiú ellen, aki nevelőnőjét szidalmazta, bántalmazta, fenyegette.
A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 16 éves fiú ellen, aki nevelőnőjét szidalmazta, bántalmazta, fenyegette.
Tettlegességgel vádolja megjelenés előtt álló új könyvében bátyját, Vilmos brit trónörököst Harry herceg. A csütörtökön kiszivárgott részletekből kiderül az is, hogy Harry két tucatnál több embert ölt meg az afganisztáni katonai szolgálatai alatt vívott összecsapásokban, és az is, hogy Vilmossal együtt arra kérték apjukat édesanyjuk halála után, hogy ne házasodjon meg újra.
A rendőrség a lakosság segítségét kéri az ismeretlen férfi azonosításához.
Féltékenység miatt fosztották meg személyi szabadságától egy győri nőt, majd bántalmazására is sor került. A Győri Járási Ügyészség személyi szabadság megsértésének bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat két férfival szemben.
A táncfesztivál részeként egyedi miliőbe mutatta be Ne bánts! című előadását a Győri Balett. A 2015-ben megálmodott darab, témája okán fojtogató és frusztráló, ám segítségével egy nagyon komoly társadalmi jelenségre világít rá a társulat, mégpedig a családon belüli erőszakra.
A Győri Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb egy hónapi időtartamra elrendelte a soproni gyermek bántalmazással összefüggésbe hozható gyanúsított letartóztatását.
A Győri Rendőrkapitányság befejezte egy 24 éves fiatalemberrel szemben indított büntetőeljárás vizsgálatát, aki otthonában – kábítószer fogyasztását követően – tombolt, és szüleit is bántalmazta.
A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság befejezte a 38 éves férfivel szemben indított nyomozás vizsgálatát, aki egy társasház közös udvarán, a közelben lévőkben riadalmat keltve verte meg családtagját.
A Győri Fellebbviteli Főügyészség a gyermekeik értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődését súlyos fokban veszélyeztető szülők büntetésének a súlyosítását indítványozta.
A Győri Fellebbviteli Főügyészség a nevelt lányát éveken keresztül szexuálisan zaklató férfi büntetésének súlyosítását indítványozta.