1895. december 13-án hunyt el Jedlik Ányos, városunk leghíresebb tudós feltalálója, aki rögtön eszünkbe jut a Gutenberg téren felállított hatalmas szódásszifonról. Természetesen nem a „bökős víz” - ahogy maga a feltaláló emlegette - tekinthető Jedlik legjelentősebb találmányának. De van abban valami pikáns, és szimbolikus, hogy Hefter László üvegművész éppen egy szódásszifont ábrázoló szökőkút megalkotásával tisztelgett a híres győri bencés tudós emléke előtt.
Jedlik István éppen az elektromosság nagy századának hajnalán látta meg a napvilágot a Komárom vármegyei Szimő községben. Már fiatalon elhatározta, hogy egész életét a tudományoknak szenteli.
Ezért is lépett be a Szent Benedek-rendbe Pannonhalmán, ahol a hagyományoknak megfelelően az Ányos nevet vette fel. Iskolái elvégzése után először a győri bencés gimnáziumban, majd a pozsonyi akadémián, végül a pesti királyi tudományegyetem is oktatott. Az 1848. márciusi forradalom alatt nemzetőrként szolgált, ezért egy ideig nem oktathatott.
Jedlik kétség kívül szeretett tanítani, legjobban azonban a szertárhelyiségben érezte jól magát, ahol kedvére kísérletezhetett. A szóbeszéd szerint akkor kezdett a „savanyúvíz” mesterséges előállításának gondolatával foglalkozni, amikor már megunta rendtársai panaszkodását, hogy külföldről hozatott ásványvizekből a hosszú szekérút során kizötykölődik az összes buborék.
Ezért 1826-ban egy olyan berendezéssel lepte meg őket, amellyel a szikvízbe lehetett juttatni a szénsavat, és a palackot lezárva ott is lehetett tartani. Így született meg személyes kedvence, a szódával higított bor, azaz a fröccs.
A fáradhatatlan bencés tudós természetesen nemcsak a szomjoltásban jeleskedett. Munkássága elején elektromosságtannal, később elektrokémiával, optikai kísérletekkel foglalkozott. Talán legjelentősebb felfedezése volt, amikor rájött arra, hogy „egy villanymágneses huzal egy másik hasonlóan elektromágneses vezeték körül forgómozgást hozhat létre”.
Ezzel tulajdonképpen lerakta az elektromotor alapjait, amelyet ő „villámdelejes forgonynak” nevezett. „Egysarki villamindítóját” (generátor) úgy alakította ki, hogy a forgórész nem klasszikus mágnesekből, hanem elektromágnesekből állt.
Később jelentős eredményeket ért el a galvánelemek tökéletesítése során. Ő alkotta meg tulajdonképpen az első működő akkumulátort, amelyet az 1855-ös párizsi világkiállításon is bemutattak volna, ha össze nem törnek a szállítás során.
Mindemellett Siemenst megelőzve ő fogalmazta meg elsőként a dinamó-elvet, és úttörő jelentőségűek voltak fénytani kísérletei is. Amikor közeledni érezte halálát, állítólag így búcsúzott rendtársaitól: „Hamarosan a Teremtőm előtt fogok állani, és végre megtudom, mi a fény és elektromosság”.