1882. január 1-jén jelent meg az első győri élclap Garabonciás (később Garabonciás Diák) címmel, amelynek alapító főszerkesztője, Szávay Gyula, akkoriban még a jogakadémia hallgatójaként a 22. életévét sem töltötte be.

A hetente megjelenő humoros kiadvány a címével hívta fel a figyelmet arra, hogy az abban írók mindenféle bűbájos, ördöngös mesterséghez értő varázslók is egyben, akiknek egyetlen feladata az előfizetők szórakoztatása.

A főszerkesztőn kívül olyan hírességek is megjelentették benne írásaikat, mint Tömörkény István, vagy Gárdonyi Géza, aki akkoriban Győrben élt a családjával. Igaz, olyan álnevek mögé bújva, mint Don Vigola, Ista-Pista, Don Gitárosz, vagy Grison.

A Gárdonyi Géza név először egy 1885-ös lapszámban bukkant fel, de nem, mint szerző, hanem mint felkért párbajsegéd. Akkori cikkeit általában gyenge színvonalúnak minősítik, de az eladott lapszám is azt bizonyítja, hogy első próbálkozásként egy vidéki vicclap mégiscsak fenn tudta tartani magát. „Karrikaturák dolgában nem igen áll fölötte a fővárosi élclapoknak, de már vicce több és sikerültebb van, mint a Bolond Istók-nak. Szávay főereje a találó gúny, elmésség s versei formásak kívül, belül.”

A Garabonciás Diák szerkesztőinek elsődleges célja a szórakoztatás volt, ezért terjedelmének jelentős hányadát a rövidebb, humoros írások tették ki. Állandó rovatai közül kiemelkedett a „Pagát Pepi ultimói”, „Arszlánok közt”, vagy a „Tsőrge Ádány levelei”.

1887. október 2-től Gárdonyi vette át a lap szerkesztését. Valószínűleg azért, mert Szávay nem tudta teljesíteni a jeles írónak beígért prémiumot, és ezzel törlesztett. Addigra azonban a lap legjelentősebb szerzői már eltűntek a képből, és szinte egyedül az új főszerkesztő töltötte meg a lapszámokat saját írásaival.

Gárdonyi elköltözésével hét év megjelenés után a lap is megszűnt 1888 szeptemberében. Fia, Gárdonyi József szavait idézve: „A Garabonciás Diák Gárdonyi kezén kimult, munkatársai elfogyadoztak. Gárdonyi maga próbálta írásaival jóllakatni a Diákot, de nem győzte koszttal.” Végezetül elevenítsük föl az utolsó számban megjelent Szózat-átiratot, amellyel a főszerkesztő előfizetők toborzásával megpróbálta életben tartani a lapját – sikertelenül:

„Diák”-nak rendületlenül
Légy híve, óh magyar!
Szurkold le egy forintodat,
S újévig nem zavar.