1859 decemberében a még csak kilenc esztendős Reindl Ludovika - akit mindenki csak asszonynevén, Blaha Lujzaként ismer - vándorszínész családja elköltözött Győrből, hogy másik városban próbálják megtalálni a szerencséjüket.

„Dalos Lujzi” vagy „Cukorbaba”, ahogy a felnőttek hívták, egész gyerekkora a Hegedűs Lajos vezette vándortársulatnál zajlott, még írni-olvasni is a színészektől tanult. Nem csoda, hogy a kislányt elbűvölte a csillogás és pompa, amit a színes jelmezek nyújtottak a számára. Alig négyévesen lépett színpadra először, amikor is egy hordóból kellett előugrania egy kismajom társaságában. Édesapja azonban 1856-ban a kolera sújtotta Kassán súlyosan megbetegedett és előadás közben meghalt.

A vándortársulat a következő két évadban Győrött, a Rába-szigeten (ma Radó-sziget) álló színházban tartott előadásokat. Az árván maradt kislányt időközben Kölesi Antal díszletfestő vette pártfogásába, aki megengedte neki, hogy különböző gyermekszerepekben mutassa meg tehetségét. A család a Káptalandombra vezető Lépcsőköz 2. sz. (ma: Sarkantyúköz 11-13.) alatti épületben bérelt egy ablaktalan padlásszobát. A kis Kölesi Lujzát az orsolyita apácák zárdai iskolájába járatták, ahol két évig tanult. Esténként lánypajtásaival felszöktek a padlásra, ahol színházasdit játszottak. Páratlan tehetségével már akkor is kiemelkedett közülük. Nem csoda, hogy Hegedűs ráosztotta a Koldusnő című színmű egyik leányszerepét. Itt figyelt fel rá a kor színikritikusa, Dr. Kovács Pál, aki dicsérte a lány színpadi otthonosságát és természetességét. A nehéz anyagi körülmények miatt azonban a családnak el kellett hagynia városunkat. Amikor 1863-ban újból Győrött léptek fel, Lujza a felvonások közötti szünetekben páratlan énekhangjával szórakoztatta – vagy éppen rígatta meg – a közönséget.

Tehetségére hamar felfigyelt a szakma, és előbb a budai Népszínházhoz, majd Szabadkára, Debrecenbe végül Pestre szerződtették. Felejthetetlen alakításaival mindenkit lenyűgözött. Aki pedig hallotta énekelni, csak úgy hívta őt: a nemzet csalogánya. Többször házasodott, de Báró Splényi Ödönnel való egybekelése végre az anyagi jólétet is meghozta a számára. Amikor 1888 tavaszán ismét városunkba érkezett, már országos hírű színésznőként fogadták. A vasútállomáson hatalmas tömeg várta, ahol Szőts Árpád tanácsos fogadta, majd a köszöntők után a Fehér Bárány szállodába hajtatott, és még aznap fellépett a színházban. Két hét győri tartózkodás és teltházas előadások után tért vissza Budapestre.