Egykor lápos, elhanyagolt terület volt a Radó-sziget. Kinek a kezdeményezésére alakították ki az élhető környezetet? Erről ír Hegedüs Péter a Bulvár Anno sorozat következő részében.

„Fischer Sándorné szül. Kovács Gizella, maga, úgy gyermekei: megtört szívvel jelenti a forrón szeretett férj, apa, nagyapa, hegyeshalmi Fischer Sándor volt 1848/49. évi honvédnak folyó hó 24-én reggeli 7 órakor végelgyengülésben, szerettei körében, életének 66. évében történt gyászos elhunytát.” A Győri Közlöny 1895. április 25-i száma tettek közzé városunk egyik közmegbecsülésnek örvendő polgárának gyászjelentést. Fischer régi, előkelő családból származott. Éppen csak felnőttkorba lépett, amikor kitört az 1848. évi forradalom. Ezért bécsi tanulmányait félbehagyva tért vissza, hogy imádott hazája védelmében fegyvert fogjon. Miután beállt a nemzetőrségbe, Percel Mór tábornok vezérlete alatt vett részt huszár-századosként a rácok elleni ütközetekben.

A hadjárat alatt két ízben is megsebesült. Először egy pikaszúrás érte. Két napig sebesülten is megülte a lovát, mígnem a szent-tamási csatában egy ágyúgolyó elvitte a sarkát. A súlyos sebesültet Pestre szállították, ahol lábát háromszor kellett amputálni.

A „Pápai Lapok” korabeli számában olvashatjuk a következő érdekes anekdotát az elhunytról: „Midőn pedig már gyógyulófélben, a műlábbal, melyet kapott, a kórház kertjében nagy keservesen járogatni kezdett, egy éppen ilyen bajban szenvedő német tiszttel találkozik. A közös baj felébreszté bennük egymás iránt a rokonszenvet. Naponként karonfogva és egymást támogatva gyakorolták a fájdalmas járás-kelést. Eközben egyszer kérdi Fischer a német tisztet: #Hát te pajtás, hol hagytad az egyik lábodat? – Peregnél# – volt a válasz – #Mégpedig a legelső ágyúlövés vitte el.# Fischer elsápadt, s könnyezve borult a tisztnek nyakába: #Azt a lövést én tettem. Én irányoztam, a lövés eldördült, s az őrjárat vezetője lovastól lebukott. – Az én voltam# – felelte a német tiszt.

Fölgyógyulása után Fischer Győrött, majd a Veszprém megyében található Ihászi pusztán telepedett le. 1877-ben újra visszatért városunkba, ahol éveken keresztül tevékeny részt vállalt annak közéletében. Az ő kezdeményezésére alakították ki egy bűzölgő mocsárból Győr pompás sétaterét, a gyönyörű Radó-sétányt.