Beruházás

Nyolcmilliárd forintból épül vakcinagyár Monoron

Fotó: MTI/Kovács Tamás
mti
2021.11.23. 12:35

A Ceva-Phylaxia Oltóanyagtermelő Zrt. vakcinagyárat épít Monoron nyolcmilliárd forint értékben, amelynek nyomán az Európai Unió legnagyobb mélyhűtött vakcina tároló létesítménye jön létre - közölte kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető a francia állatgyógyászati vállalat raktárátadóján vett részt a Pest megyei városban, ahol zöldmezős beruházási csomag keretében új vakcinagyárat létesítenek.  Ez az első ütem, amely elkészült az állam által 1,6 milliárd forinttal támogatott, összesen 8,2 milliárd forint értékű fejlesztés keretében. A projekt megkezdése óta a cég 180 új munkahelyet hozott létre Magyarországon.

Beszédében kiemelte, hogy az elmúlt másfél év a koronavírussal szembeni küzdelemről szólt, és “megmutatta, hogy a folyamatos fejlődés ellenére mégiscsak mennyire kiszolgáltatottak vagyunk egy-egy ilyen járvány kitörése esetén”. Mint közölte, ez az időszak emellett demonstrálta a megelőzés szükségességét is, amelynek “legfontosabb és legalapvetőbb tételeként az oltást szoktuk emlegetni”.

Szijjártó Péter leszögezte: a vírusok folyamatosan mutálódnak, így állandó innovációra, kutatásra van szükség, és ezért is fontos a Ceva mostani beruházása.

A beruházás nyomán az Európai Unió legnagyobb mélyhűtött tároló létesítménye jön létre, amelyben nagyjából 2,5 millió ampullányi vakcina raktározására lesz lehetőség.

A miniszter ezt követően arról is beszámolt, hogy a magyar gyógyszergyártás teljesítménye az idei év első kilenc hónapjában 5 százalékkal nőtt, és az ágazat mintegy 35 ezer embernek ad munkát.

Kapcsolódó témák: #fejlesztés | #koronavírus | #Magyarország |