Kormányinfó

Engedélyezi a kormány a 12-16 évesek oltását

Fotó: M1 Aktuális Csatorna
Győr+
2021.06.10. 11:00

A szülők dönthetnek róla, hogy élnek-e a lehetőséggel. Aki viszont nem vette fel a második oltást, azt határidő lejárta után törlik a védettséggel rendelkezők nyilvántartásából.

Hosszú idő után ismét újságírók személyes jelenlétével rendezték meg a szokásos csütörtöki Kormányinfót. Orbán Viktor személyesen jelent meg a mai eseményen, hogy tájékoztatást adjon a legfrissebb intézkedésekről. A kormányinfón rajta kívül Gulyás Gergely vett részt.

Tíz napos rendkívüli fizetett szabadságot kapnak azok, akik részt vettek a járvány elleni védekezésben. Hogy kiket érint ez, arról külön rendelet lesz, amely még ma megjelenik a Magyar Közlönyben.

A szabadságokat jövő év decemberig lesz lehetőség kivenni, de azokat kifizetni nem lehet. A rendelet pontosan szabályozza majd, hogy ez kinek jár majd.

Orbán Viktor aláhúzta: több vakcina áll Magyarország rendelkezésére, mint ahányan oltásra jelentkeztek. Ebben a pillanatban viszont állami feladatból az oltás egyéni felelősségé válik.

„A járvány azok számára ért véget, akik beoltották magukat. Akik nem oltatták be magukat, veszélyben vannak. Amennyiben az egészségi állapotuk olyan, akár az életük is veszélyben foroghat – húzta alá a miniszterelnök.

Mindenkit képesek vagyunk harmadszor, de akár negyedszer is beoltani” – szögezte le a kormányfő.

A kormány engedélyezi a 12-16 év közötti korosztály oltását. A szülők dönthetnek, hogy be akarják oltatni a gyerekeiket, és ha akarják, akkor a szokott rendben kell jelentkezni. Ez hozzájárul ahhoz, hogy minél több ember védett legyen – emelte ki a kormányfő.

A kormányfő bejelentette: további oltóanyagok érkeznek. Pfizerből 6,1 millió, Modernából egymillió, AstraZenecából ötmillió, míg Janssenből négymillió adagra számíthatunk. Szputyikból kifutóban vagyunk, ebből már nem érkezik újabb szállítmány.

Azokat viszont, akik nem vették fel a második oltásukat, a második oltási határidő lejárta után törölni fogják a védettséggel rendelkezők nyilvántartásából – jelentette be Orbán Viktor.

Bejelentették továbbá azt is: nemzeti konzultáció indul a gazdasági újraindításáról, mert minden egyes válságkezelésnél így tettek – jelentette be Orbán Viktor. „Ennek segítségével szeretnének majd döntést hozni a gazdaság újraindításról, a magyar gazdaság megerősítésről”.

A kormányfő kérdésre válaszolva megerősítette: megalakítják a gazdasági élet és a társadalmi élet újraindításáért felelős operatív törzset. Az egyiket Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, illetve Novák Katalin miniszter vezeti majd. A két operatív törzs működéséhez szükséges források rendelkezésre állnak.

Arra a kérdésre, hogy találkozik-e Ferenc pápával, Orbán Viktor azt válaszolta: „speciális a helyzet, mert a pápa egyszerre állam- és egyházfő, akit Magyarországon keresztény alázattal fogunk fogadni. A pápa személyes döntése lesz, hogy kikkel találkozik, de bárhogy is dönt, tiszteletben fogjuk tartani. Ha találkoznánk, nagy megtiszteltetés lenne.” – fogalmazott Orbán Viktor.

A további témák között szó volt többek között arról: lesz népszavazás a Fudan egyetemről, nem számít tömeges felmondásokra az egészségügyben a kormány a rendes felmondási lehetőség megnyíltával, de amennyiben ilyen irányú mozgás indulna el, arra reagál majd a kormány.

A tervezett szja visszatérítés egyszeri lépés lesz, és feltétele, hogy a gazdasági növekedés elérje a 5 és fél százalékot.
Kapcsolódó témák: #Járványhelyzet | #koronavírus | #Magyarország |