Érettségi 2021

A matematika írásbelikkel folytatódnak a vizsgák

illusztráció: Marcali Gábor
MTI
2021.05.04. 06:20

Ma reggel a matematika írásbelikkel folytatódnak az érettségi vizsgák országszerte. E tárgyból 68 ezren középszinten, több mint ötezren pedig emelt szinten vizsgáznak.

 A vizsgákat az előző napihoz hasonlóan szigorú járványügyi intézkedések mellett tartják. Egy teremben legfeljebb tíz vizsgázó tartózkodhat – a másfél méteres távolság betartásával -, és megfelelő mennyiségű kézfertőtlenítőt kell számukra biztosítani. A felügyelő tanároknak kötelező védőmaszkot viselniük – nekik kesztyűt és védőmaszkot is központilag biztosítanak -, a diákoknak az írásbeli ideje alatt azonban ez csak ajánlott.

A matematika középszintű írásbeli vizsga 180 percig tart. A diákok először az I. (45 perc), majd a II. feladatlapot (135 perc) oldják meg, a feladatlapokon belül a rendelkezésükre álló időt tetszés szerint oszthatják meg az egyes feladatok között, és a megoldás sorrendjét is meghatározhatják.

A 10-12 feladatot tartalmazó I. lap az alapfogalmak, a definíciók, az egyszerű összefüggések ismeretét hivatott ellenőrizni. A II. feladatlap két részre oszlik: az A jelű rész három feladatot tartalmaz, a feladatok egy vagy több kérdésből állnak. A B jelű rész három, egymással megegyező pontszámú feladatból áll, amelyek közül a vizsgázó választása szerint kettőt kell megoldani, és csak ez a kettő értékelhető.

A matematika emelt szintű írásbeli vizsga 240 perces. Két részből áll, a diákok a rendelkezésükre álló időt tetszésük szerint oszthatják meg az I. és a II. rész, illetve az egyes feladatok között, és a megoldások sorrendjét is meghatározhatják.

Az I. rész négy feladatból áll, ezek több részkérdést is tartalmazhatnak. A II. rész öt, egymással megegyező pontszámú feladatot tartalmaz. A vizsgázónak az öt feladatból négyet kell kiválasztania, megoldania, és csak ez a négy értékelhető.

Vizsgázónként megengedett segédeszköz – közép- és emelt szinten is – a függvénytáblázat (egyidejűleg akár többféle is), a szöveges adatok tárolására és megjelenítésére nem alkalmas zsebszámológép, a körző, a vonalzó, a szögmérő, amelyekről a diákok gondoskodnak. Ezeket az eszközöket a vizsga során egymás között nem cserélhetik.

Az érettségi dolgozatok javítása és értékelése központilag kidolgozott javítási-értékelési útmutatók alapján történik.

A vizsgák szerdán a történelem írásbelikkel folytatódnak.

Kapcsolódó témák: #érettségi 2021 | #Oktatás |