Fejér megye

681 milliárd forintos beruházás érkezik Magyarországra

Fotó: MTI/Máthé Zoltán
mti
2021.01.29. 15:04

Magyarország történetének legnagyobb zöldmezős beruházását valósítja meg az SK Innovation a Fejér megyei Iváncsán, a dél-koreai vállalat 681 milliárd forintos fejlesztéssel új akkumulátorgyárat épít, ezzel 2500 embernek ad majd közvetlenül munkát - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

Szijjártó Péter elmondta: az SK Innovation Dél-Korea legnagyobb energetikai, vegyipari vállalata és a világpiac egyik vezető cége az elektromos akkumulátorok gyártásának területén. A cég első két tengerentúli gyára Komáromban működik, és a vállalat úgy döntött, hogy harmadik európai gyárát is Magyarországon építi fel, ahol elektromos autókba való akkumulátorokat fog gyártani.

A beruházás értéke 2,3 milliárd dollár, soha ekkora zöldmezős, első ütemű beruházás a modern magyar gazdaságtörténetben még nem történt – hangsúlyozta a külügyminiszter.

A beruházás már idén, a harmadik negyedévben elkezdődik, mintegy 700 ezer négyzetméternyi terület érintett első lépésben. Egy ilyen hatalmas gyár megépítéséhez az infrastruktúra fejlesztése is szükséges, ezért a kormány komoly közlekedési és energetikai infrastruktúra-fejlesztési programot hajt végre a dunaújvárosi járásban – jelezte a miniszter. Kiemelte azt is: a gyár megjelenése a 2500 közvetlen munkahely mellett Iváncsán és az egész dunaújvárosi járásban az ott működő vállalkozások számára újabb beszállítási lehetőségeket teremt, ami újabb munkahelyeket és a növekedés lehetőségét jelenti.

Molnár Tibor, Iváncsa polgármestere elmondta: nemzetközi szinten meghatározó cég választotta beruházása helyszínéül Iváncsát; a beruházás a dunaújvárosi régió és Fejér megye déli részének fejlődéséhez is hozzájárul.

Kapcsolódó témák: #fejlesztés | #gazdaság | #Magyarország |