Kigyulladt egy családi ház Gönyűn
Az ott lakók megkezdték a lángok oltását, amelyet a győri hivatásos tűzoltók fejeztek be.
Az ott lakók megkezdték a lángok oltását, amelyet a győri hivatásos tűzoltók fejeztek be.
Benkó Attila katolikus pap három éve győri kórházlelkészként igyekszik megkönnyíteni a betegek mindennapjait.
Mezőgazdasági és élelmiszeripari szakmákkal várják a továbbtanulókat a Veres Péter Iskolában, ahol kétféle képzési rendszerben szerezhetik meg az ismereteket a tanulók. Idén újdonságnak számít, hogy a mezőgazdasági, illetve sütő- és cukrászipari technikus mellett elindul a tejipari technikus képzés.
A szombatra 193-an, vasárnapra pedig 162-es vesztették életüket Magyarországon koronavírusban. Ez a szám még mindig nagyon magas, de napokban kiderülhet, hogy tartós csökkenésről van-e szó.
A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában a WKW ETO FC Győr NB II-es labdarúgócsapata, idei utolsó hazai mérkőzésén, vasárnap 13 órakor, az FC Ajkát fogadja az ETO Parkban zártkapus mérkőzésen.
Ezekben a napokban érkezik meg az ápolók novemberi, 20 százalékkal megemelt fizetése a bankszámlájukra - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi)
A melegvízóra állását a fogyasztóknak kell bejelenteniük, de csak abban az esetben, ha erről külön értesítést kaptak. Itt az utcák részletes listája, hogy hova küldött értesítőket a szolgáltató.
Pásztor Anna a Győr Plusznak mesélt arról, hogyan éli meg a Dancing with the Stars show-t.
A Petz Aladár Megyei Oktató Kórház idén is rövid mesével és ajándékkal kedveskedett a dolgozók gyermekeinek, unokáinak. Ezt a remek videót azonban nem csak nekik ajánljuk!