Győri modell mutatja be az ETO mezét
Mezszépségversenyt hirdetett a Sport TV, amelyben mindjárt az első körben a Győri ETO FC is érintett.
Mezszépségversenyt hirdetett a Sport TV, amelyben mindjárt az első körben a Győri ETO FC is érintett.
Dr. Somogyi Tivadar kezdeményezése, amely szerint a Győrhöz kötődő történelmi személyiségeknek, a róluk elnevezett közterületen kerámiaképpel is emléket állítunk, a Rónai Jácint utcában folytatódott.
A győri önkormányzat és az Apáczai Csere János Kar közös felmérésének célja, hogy a fiatalokat visszaterelje a mozgás irányába. A gyerekek teljesítményét nem a standardokhoz, hanem önmagukhoz mérik.
A keresztények számára az év legfontosabb ünnepe, a húsvét közeleg. Ilyenkor átlépünk a sötétségből a világosságba, a szenvedésből a megigazulásra, a halálból a feltámadásba.
A Győr hazai pályán legyőzte az előző szezonban ezüstérmes Pécs együttesét a női kosárlabda NB I elődöntős párharcának első, szerdai mérkőzésén.
Jövőre már Ausztriából, illetve az osztrák-szlovák hármas határtól is el lehet jutni kerékpárúton Győrig.
Több magánfuvarozó is arra készül, hogy pótolja a Győr és Budapest között április 15-től megszünő buszjáratokat. Egyikük már ajánlatot is tett a Széchenyi István Egyetem hallgatói önkormányzatának.
Az önkormányzat idén is meghirdette a helyi környezetszépítő versenyt a családi házak, illetve a társasházak számára.
A Goya-grafikákban az a gyönyörű, hogy nem lehet őket megmagyarázni, hiánytalanul értelmezni - fogalmaz dicsérő kritikájában Rózsa Gyula szakíró a győri kiállításról.
Április 26-28-án a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) lesz a házigazdája az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) 33. szakmai konferenciájának.