Változik az ügyfélfogadási rend a győri polgármesteri hivatalban
A győri polgármesteri hivatal munkarendje az október 22-i, hétfői munkanap áthelyezése miatt.
A győri polgármesteri hivatal munkarendje az október 22-i, hétfői munkanap áthelyezése miatt.
A Győrre a hazai csarnokában is legyőzhető kolozsvári Jolidon, az FTC-re pedig az idegenben is veszélyes, a végső győzelemre is esélyes norvég Larvik vár a női kézilabda Bajnokok Ligája második fordulójában.
A kijevi magyar közösség október 22-én az ukrán fővárosban megkoszorúzza Liszt Ferenc emléktábláját, este pedig nagyszabású zongorakoncerttel emlékezik meg zeneszerző születésnapjáról - tájékoztatta az MTI-t Magyarország ukrajnai nagykövetsége.
Az „Egy hét az idősekért” című programsorozatot az idén immár másodszor rendezték meg városunkban. Az érdeklődők betekintést nyerhettek a győri idősellátásba, a klubok és otthonok mindennapjaiba.
Fiatal győri művészek alkotásai ékesítik a felújított marcalvárosi aluljárót, amelyet 2012. október 18-án adtak át az alkotók jelenlétében.
Súlyos fejsérülésekkel szállítottak kórházba egy férfit a napokban Győrben, a Gárdonyi Iskola elől. A mentők értesítették a rendőrséget.
A listavezető Győr az Újpestet fogadja a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójában; mindkét gárda hosszú ideje veretlen, igaz, a vendégek csak a nyolcadikok a tabellán.
A vakok világnapján az ifj. Csoóri Sándor vezette Buda Folk Band együttessel adott koncertet Tcha Limberger, belga roma hegedűs a győri börtönben.