Győr+
2012.10.20. 12:09

Kiállítótér lesz az egykori apátsági major központja Pannonhalmán

Kiállítótérré és rendezvényközponttá alakítják rekonstrukciója után a pannonhalmi Bencés Főapátság egykori gazdálkodásának központját európai uniós támogatással.

A főapátság 1,4 milliárd forintot nyert el a regionális operatív program keretében a projektre, amelynek alkalmával felújítják a romos állapotban lévő barokk kori épületegyüttest és a csaknem 500 méter hosszúságú pincét – mondta Rábai László projektigazgató az MTI-nek.

Az egykor jobb napokat látott létesítmény az apátsági gazdálkodás szolgálatában állt a barokk kortól a második világháborúig. A pince keskenyebb részét még a török idők előtt alakították ki, a későbbiekben, a barokk korban bővítették.

Hosszú ideig a termelőszövetkezet központja működött a műemléki falak között. A rendszerváltozás után a főapátság a létesítmény-együttes mintegy 20 százalékát az egyházi kárpótlás keretében visszakapta, a döntő hányadot pedig a szövetkezet utódjaként megalakult gazdasági társaságtól kivásárolják. A létesítményben az utóbbi időbe érdemi tevékenységet nem folytattak, több éve a pince is üres – tette hozzá a projektigazgató.

A turisztikai célok szolgálatába állítják az épületeket: szőlészeti-borászati témájú, valamint a szerzetesi gazdálkodást bemutató állandó kiállítást alakítanak ki a hely jellegéhez, adottságaihoz illően, de gondoskodnak megfelelő kiállítótérről az időszaki tárlatok számára is. A rendezvényközpont pedig nagyobb létszámú érdeklődőt megmozgató programoknak ad majd helyet a főapátság egyfajta ” bővítményeként”.

A kivitelezést a tervek szerint jövő tavasszal kezdik, az új turisztikai létesítmény 2014 nyarán fogadhatja az első vendégeket.

 

(MTI)